Az ingatlanhitelesekért és a demokráciáért

Tisztelt Magyar Kormány!

 

Ezen petíció az esztelenség és inhumanitás ellen, valamint a demokratikus jogok gyakorlása érdekében íródott. Esztelenségnek és inhumanitásnak, vagyis egyszerűen csak szemfényvesztésnek tituláljuk azt a magatartást, ahogy a bedőlt ingatlanhitelesekkel szemben eljárni kegyeskednek! Miből gondolják, hogy az egyetlen járható út a gettósítás, az összeköltöztetés, amikor egy sokkal fontosabb horderejű ügyben, a sorozatosan és évek óta bűnözésből élők, társadalmilag összeférhetetlen egyének tekintetében ettől irgalmatlanul elzárkóznak? Miért gondolják azt, hogy a lakásépítésekkel megoldódik a probléma? Miért gondolják, hogy a MI pénzünket ennél jobban nem lehet felhasználni? Hisszük, hogy az egyetlen és helyes járható út ebben az esetben - ha már mindúntalan közpénzt akarnak költeni - az, ha a bedőlt ingatlanhitellel rendelkező polgártársaink tartozását egyösszegben kifizetik a bankoknak, az ő részükről elvarrják a szálakat. Megérdemlik a Magyarországon tevékenykedő pénzintézetek, hogy egszer az életben végre elessenek egy kis haszontól! Elég volt, hogy ők bármit megtehetnek, őket az állam törvényekkel védi, míg az egyének csak addig érdeklik a mélyen tisztelt képviselőurakat, -hölgyeket és kormánytagokat, amíg négyévente a választások le nem zajlanak! Mutassák meg, hogy nem csak annyit ért a "Fülkeforradalom", és a "választópolgárok felhatalmazása", mint amit eddig voltak szívesek a tudtunkra adni!

Önöket nem a bankok- és egyéb pénzintézetek, hanem a magyar emberek választották meg!

Nézetünk szerint Önök is - mint Állam-, és a nehéz helyzetbe került emberek is a fentebb említett módszerrel érnék el a legtöbbet! Az átvállalt hitelekkel az ingatlan tulajdona a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz kerülne, a korábbi tulajdonosok pedig a hátralevő tartozásukat kvázi lakbérként fizetnék az államnak, mely így bevételhez juthatna, folyamatosan. Önök úgyis pénzügyi zavarban vannak, hát nem jobb megoldás ez ahelyett, hogy a kedves kormányzó párthoz közeli cégek nyernének rejtélyes könnyedséggel a pályázaton? 2011-ben nem kellene végre az EMBEREK oldalára állniuk, a barátaik és elvtársaik helyett?

Bár tény és való, ezzel elesnének olyan láthatalan prémiumoktól, amiket a jelenlegi tervük véghezvitelével megkapnának, de legalább nyernének maguknak egy nagy csokor választópolgárt már most, 3 évvel az új választások előtt. Szerintem nem elhanyagolható az ötlet ár-érték aránya..