Problémák az emelt érettségivel

Mottó:

Amikor Hoffmann Rózsa azt mondja a tévében a sok közoktatásbeli (pardon, köznevelésbeli) problémával kapcsolatban, hogy rengeteg csacsiságot fecsegnek a médiában, akkor kivételesen igazat mond. Csakhogy a százból nem az a kilencvenkilenc ember a csacsi, aki a problémákat feszegeti, hanem ő, valahányszor azt mondja, hogy minden rendben van.

 

Tegnap lejárt az utolsó lehetséges napon is még érettségizők törvényességi kérelmeinek beadási határideje, és szép lassan feloszlott az utolsó vizsgabizottság is. Ennek apropóján úgy gondoltam, érdemes lenne visszatekinteni néhány dologra a szóbeli érettségivel kapcsolatban.

 

Illetve a fellebbezések miatt visszautalnék még egy pillanatra az írásbelikre. Ezek eredményét ugyanis a középszintű szóbeli előtti tájékoztató értekezleten tudták csak meg a gyerekek.

Arról olvashattak már, hogy sokan mennyire elkeserítőnek találtuk az emelt szintű dolgozatok javítását - a ráfordított energiát, a szakszerűséget, a szabályok betartását. Most tulajdonképpen csak annyi történt, hogy a felüljavítók is igazolták a rossz érzéseinket. Az idén is igaz volt, hogy a fellebbezések kb. 70%-ának adtak helyet, csakhogy most kétszer annyi észrevételt nyújtottak be a diákjaink, mint a korábbi években. Ezen belül a matematika írásbelik javítására 26 diák nyújtott be fellebbezést az iskolánkból, és 25-üknek részben vagy teljesen igazat is adtak a felülbíráló tanárok. És nemcsak 1-2 pontokról volt szó, hanem általában 4-5-ről, de néhányan 8-10-et is kaptak! Jaaj, üntyümprüntyüm, hát milyen javítás az, amiben benne maradt még 10 pont? Nem hiszem, hogy kizárólag erről lenne szó, de egy emelt szintűt javító kolléga azt súgta a fülembe, hogy “hát, ez van, ennyi pénzért ilyen javítás jár”.

De volt szerencsém pl. a saját szememmel látni két teljesen egyforma módon elrontott feladatot, amit egy vizsgaközpontban, talán egy teremben is javítottak. Csak nem ugyanaz a tanár. Az egyik 9 pontos lett, a másik 4. Gyorsan végiggondoltam, és arra jutottam: a két pontszám nem ugyanaz. De hát akkor nem azt tanítják az emelt szintű vizsgáztatói tanfolyamon, hogy hogyan kell egységesen javítani?

 

Ha már a tanfolyamnál tartunk - melynek elvégzése feltétele az emelt szintű vizsgáztatásnak -, rá is térnék a szóbeli vizsgákra.

Egy beigli illatú szombaton (december 29-én) megjelent a Magyar Közlönyben az 1700/2012. Kormányhatározat a közalkalmazottak kényszernyugdíjazásáról. Megérne egy külön misét, hogy a frissiben életre keltett új fenntartó, a KLIK, vajon mennyire volt felkészülve január 2-án (és mennyire felkészült ma...) az egy-másfél millió diák oktatásáért felelős 3.000 intézmény 120.000 tanárának és 30.000 iskolai alkalmazottjának a menedzselésére, mindenesetre a nyugdíjazással kapcsolatban tragédia, amit műveltek. Jobbára differenciálás nélkül, a helyi tanuló-szülő-tanár közösségek érdekeit vajmi kevéssé szem előtt tartva bírálták el a tanítani vágyó nyugdíjasok kérelmeit. Aminek például - sok egyéb probléma mellett - az lett az eredménye, hogy a nyugdíjasok kizárásával nem maradt elég feleltető tanár az emelt szintű szóbelikre... Hoppácska! Hát akkor most mi legyen?...

Pár napnyi ész nélküli telefonálgatás után (- Tanárnő, ráérne esetleg vizsgáztatni? - Igen, de nyugdíjas vagyok. - Bip bip bip.) megszületett a nagy ötlet: mi lenne, ha olyanok is vizsgáztatnának, akiknek nincs meg az ehhez szükséges végzettsége? Ez az! - csaptak le az ötletre boldogan. A tévében meg majd bemondjuk, hogy rendben és szabályosan ment az érettségi, objektív és egységes elbírálással, meg hogy egy jogámmal... izé jágollam... na, jogállma vagy hogy mondjákban ez nem is lehet másképp.

Szóval nem tudom, hogy meglepő-e a dolog, vagy a Lajtától keletre ez simán belefér, mindenesetre ha valaki olyan kérdező tanárral találkozott, aki nem tűnt túl kedvesnek vagy hozzáértőnek, az lehet, hogy azért volt, mert nem végezte el a vizsgáztatáshoz szükséges tanfolyamot, csak berángatták a kigolyózott nyugdíjasok helyére.

 

Márpedig kedvességnek és hozzáértésnek néha igencsak híján voltak a bizottságok. Négyből három diákunk szerint rendben és szabályosan zajlott a feleltetés, de minden negyedik arról számolt be, hogy

- alig hagyták beszélni, már az elejétől kezdve kérdésekkel szakították meg a feleletét (ami 2005 óta tilos);

- kifejezetten kötözködők és gorombák voltak a tanárok;

- gúnyosan viccelődtek az egész terem hallatára a felelő kárára;

- nem azt kérdezték, ami a tételben szerepelt, vagy amire a tétel címe utalt;

- nem kérdeztek a felelet végén semmit, helyeslően bólogattak, aztán kiderült, hogy érthetetlenül kevés pontot adtak;

- és sokszor olyat kérdeztek, ami nem szerepel a tananyagban (élesben, nemcsak úgy versenyen kívül).

 

Itt álljunk meg egy pillanatra. A tananyag. Nézzünk egy pillanatra magunkba, kollégák, hogy vajon tudjuk-e, melyik jogszabály tartalmazza az érettségi vizsgakövetelményeket. Vagy, ha ezt így fejből nem tudjuk, akkor van-e belőle egy kinyomtatott példány az íróasztalunkon. Vagy kijegyzeteltük-e valaha legalább a lényegét címszavakban.

Mert, ha nem, és csak letanítjuk, ami a tankönyvekben és egyéb segédkönyvekben, feladatgyűjteményekben szerepel, azt elég rosszul tesszük. Ugyanis a könyvek nagy része szintén téveszt a tananyagot illetően. Hibásan jelölik, hogy mi az, amire csak emelt szinten van szükség, törzsanyagként említenek a tananyagból hiányzó dolgokat, és kihagynak olyan témákat, amik viszont szerepelnek benne. Pedig nem olyan hosszú ez a jogszabály, mindenki elolvashatná párszor, és akkor végre közös nyelvet beszélnénk. Szerencsére az írásbeli érettségi feladatsorok ragaszkodnak a tananyaghoz, ezek írói és lektorai kínosan ügyelnek a szabályok betartására. Bár sajnos itt is előfordulnak kivételek.

 

Egyébként a fenti néhány mizéria nem lenne túl nagy tragédia, ha panaszt lehetne tenni a feleltetés mikéntjére - de nem lehet! Ha betartják a bizottságok a törvényes időkereteket, akkor azt csinálnak, amit akarnak.

 

Összefoglalva a lényeget: ha valaki emelt szintű érettségire adja a fejét, akkor attól függően, hogy ki javítja a dolgozatát, ki segít neki a fellebbezés megírásában, ki javítja felül a dolgozatát, és ki felelteti, ugyanaz a tudás 50%-ot is érhet és 85%-ot is. Aki duplázásra hajtott, van egy felsőfokú nyelvvizsgája, egy országos 3. helyezése valamilyen olimpiai sportágban, és összehozott egy 96%-os középszintű érettségit, az az utóbbi esetben besétál majd a 460 pontos államilag támogatott gazdasági szakra, az előbbi viszont a 390 pontjával fizetősre is esetleg csak a sokadik helyre írt szakra jut be. A kettő között a különbség nagyjából 3 és fél millió forintnyi tandíj, és esetleg egy kevésbé vágyott szak. Csak azért, mert a javító tanárának nem volt kedve belemélyedni a dolgozatába a részpontokért, és kifogott egy kérdező tanárt, aki bal lábbal kelt fel.

Persze, ha valaki rosszul jár, az valaki másnak kedvez. Viszont várhatnánk még egy kicsit, amíg romba döntjük a gyerekek hitét az igazságosságban vagy mi ez az izé, amiben ők még hisznek. Ráadásul önző mód szeretnék egy olyan világban élni, ahol van értelme a munkámnak, és az jár jobban az érettségin, aki felkészültebb.

 

Egy szó mint száz: az emelt szintű érettségi mondjon le!

Legalábbis ebben a formában.

 

Miért ne lehetne az, hogy emelt szinten is a saját tanára vizsgáztatja a gyerekeket? Aki venné a fáradságot, és mindegy, hogy mekkora macera vadászni a részpontokra, kihozná a legtöbbet a dolgozatokból. Ez egy elég komoly lépés lenne az egységes javítás felé. Nálunk a 195 emelt szintű dolgozatra 83 fellebbezést adtak be a gyerekek, amelyből 60-ra kaptak is többlet pontokat; míg a 690 középszintű dolgozatra 4 fellebbezés érkezett, és ebből csak 1-re adott a felüljavító tanár plusz egy pontot. Mely számok alapján a diákjaink emelt szintű dolgozatainak 31%-át javították rosszul, a középszintű dolgozatainak pedig csak a 0,14%-át.

Aki meg tudja tanítani az emelt szintű anyagot, az vizsgáztatni is képes lesz belőle. Ráadásul jobban képben lesz a tananyagot illetően, mint sok szóbeli bizottsági tag, aki csak a vizsgaidőszakban találkozik emelt szintű gondolatokkal, vagy néhány szerencsétlen, utcáról berángatott kolléga, aki még az életben nem látott fakultációs csoportot.

Rengeteg logisztikai, adminisztrációs, nyomdai és postaköltséget spórolhatna meg így a Kormányhivatal az ún. rendes érettségikkel. Az őszi, javító és rendes érettségi utáni szintemelő vizsgákat természetesen ez a változás nem érinthetné, ezeket ugyanúgy kéne megszerveznie az Oktatási Hivatalnak, mint eddig.

Az érettségi megbízási díjat közép- és emelt szinten is a vizsgázók száma alapján állapítják meg, így mindenki ugyanúgy megkapná a pénzét a munkájáért, mint most.

A mi iskolánk az új fenntartótól - a korábbi gyakorlattól eltérően - egy fillért sem kapott az emelt szintű érettségi lebonyolításáért. Nem tudom, hogy ez általános-e, de ha igen, akkor melyik intézménynek fogja megérni bevállalni a vizsgaközponti teendőkkel járó iszonyatosan sok munkát és felelősséget?

 

Vagy, ha valamiért ragaszkodunk az emelt szintű vizsgák kihelyezéséhez, akkor készülhetne hangfelvétel a szóbelikről. Nyilván költséges és időigényes lenne a fellebezési körök megfutása, de ha erre nem is lenne lehetőség, jogos panasz esetén elvehetnék a kérdezőtanárok vizsgáztatási jogát. Ahogy az írásbeli javításokra érkezett túl sok jogos fellebbezés is járhatna ilyen szankcióval.

 

De szóval a lényeg: miért is kell idegen helyen, idegen tanárok előtt letenni az emelt szintű érettségit? Hogy elfogultság nélküli, objektív és egységes legyen a pontozás?! Jaj ne már. Vegyük észre, légyszi-légyszi, hogy ez nagyon nem jött be!

 

Prológ.

Természetesen a tanárok többségére nem érvényesek a fenti aggályok, és ez a többség jogosan kérhetné, hogy soroljam fel név szerint, akikről a bejegyzésem szól. És ne általánosítsak. Viszont azt is tudni kell, hogy mi, tanárok sem vagyunk szentek. Egy idő után esetleg belefásulunk a munkába, ajándék minden orvosi vizsgálat, ami miatt elmarad egy óránk, illetve nekünk is vannak nehéz napjaink, otthoni vagy munkahelyi problémáink, amik fölött nem tudunk elsiklani. Éhesek vagyunk, álmosak vagyunk, fáj a fejünk - emberből vagyunk mi is. Kevés dolog tűnik ennél természetesebbnek. De ettől még sokkal kevesebbet rosszalkodnánk, ha a saját diákjainkat vizsgáztathatnánk emelt szinten is.


Akinek van még ereje, itt olvashat az írásbeli körüli problémákról is:

http://www.peticiok.com/miert_nehez_a_2013-as_erettsegi