deviza alapú csalás ellen

Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével

Sürgős a hágai feljelentés

2020-07-08 14:06:37

Kedves devizás áldozatok!

Az utóbbi időben elég csalódott voltam és vagyok, mert hiába kapja meg minden anyagunkat sok szervezet és több mint 23 ezer ember, mert senki nem segít.

Csak néhány ember van, akikről tudom, hogy mindent megtettek amit kellett, de ez édeskevés! A mellékelt bizonylatok is az egyik segítőnktől (aki nem is devizahiteles áldozat, csak egy kiváló MAGYAR, POLGÁR és demokrata!!!) származik, mert nekem nyomtatásra és postázásra sem volt pénzem.

Az elkeseredésem oka az a tény, hogy a néhány tucat kiváló barátunkon kívül, SENKI nem tesz semmit! Kértem, hogy a hágai feljelentésünket minél többen nyomtassák ki postázzák és erről küldjenek nekem jelzést – az eredmény 0000!!!

Én jóindulatúan felsoroltam a feljelentésben minden szervezetet és ügyvédet, akik valójában nem segítik az áldozatokat – csak a munkadíj, a tagdíj, a támogatás kell nekik.

Elegem van a hülyítésből: ők is tudják, hogy a bűncselekményt nem lehet polgári úton megoldani!!! Ők is tudják, hogy a magyar jogrendszer nem precedens alapú, hanem a római jogon alapul.

Az Eu bíróságainak egyedi kereseten, jogszabályon alapuló döntései nem képesek a politikai szándék hiányában igazságot szolgáltatni!!!

Az Eu NEM AKARJA a bankármaffiát, az AUTOKRATA magyar hatalmi elitet elszámoltatni, ezert nekünk sok ezer feljelentéssel kellene bombáznunk minden érintett vezetőt, képviselőt, jogvédő civilt, médiát!!!

ÉRTSÉTEK MEG: a nagy tömeg nélkül elhallgathatnak minket!!!

Melléklet helye:

https://lookaside.fbsbx.com/file/A%20polite%20request%20to%20%20International%20Court%20of%20Justice%2012%20June%202020.pdf?token=AWz81EW-fFKq2SkXIPU_0b7b7fw2PE6ZQ94odMTHQ9bKKYuVebluyKjrAKvfH_AFrI0LTU4zegrJ3w-DhRdF7Jmff21M7DVztEJs_swF8uAiz4AxpLbdrRGkglX6EptOF4iaGv5Ncu8viOjLRJuIH52UCGwN-qy8ZHdY3D3Vfb2l6g

Menyhért Péter <petermenyhert@gmail.com> ezt írta (időpont: 2020. júl. 7., K, 12:20):

International Court of Justice

International Criminal Court

Péter MENYHÉRT

Leader of the Currency Fraud Victims Group, Hungary

Subject: Criminal complaint - a polite request
To whom it may concern!
Dear Addressee!
I, the undersigned, representing many private personnel, civil movements and law firms more than three months ago (on 10th March, 2020) submitted the attached official criminal complaint to you against senior Hungarian state and legal leaders due to their “FX Loan-related crimes against humanity, politicide and genocide against tens of thousands of fellow Hungarian citizens and the nation.
Alulírott, több mint három hónappal ezelőtt (2020. március 10-én) számos magánszemély, polgári mozgalom és ügyvédi iroda képviselőjeként benyújtottam a mellékelt hivatalos büntető panaszt a magas rangú magyar állami és jogi vezetők ellen, „devizahitelük” miatt - kapcsolódó emberiség elleni bűncselekmények, népirtás több tízezer magyar polgár és a nemzet ellen.
Unfortunately, I have not received any response in the last quarter of year.
Sajnos nem kaptam választ az év utolsó negyedévében sem.
Folytatás a A polite request to  International Court of Justice 12 June 2020.pdf fájlban 
Continue in the International Court of Justice 12 June 2020.pdf fájl

Menyhért Péter

a mai magyar politikai állapot

2020-04-15 15:47:35

Kedves magyar polgártársaim!

Kérem, először olvassátok el az Orbánnak írt utolsó levelem – mert még most is reménykedem az együttműködésébena 200407orb.pdf, a 200322libe.pdf és a 200317HagueEnHu.pdf dokumentumokat és csak utána folytassátok ezt az írásomat. mellékletek:

200407orb.pdf     https://lookaside.fbsbx.com/file/200407orb.pdf?token=AWwi0Z9ClAirVCQa0dB6pTYocV-HHtjHYNU2AJ33sNaM34E76Ga8HFvsIg5HCaVbFx96onVKqsOjq0M7DRvPgxRm29yCJtIIR64AOot6WtmOJ9eS6Yp1jcCQ73E3K_uk47Whu60DVxDg7izLcqhoHWgOW7EM386vlRlXxhlBO3My7Q

200322libe.pdf     https://lookaside.fbsbx.com/file/200322libe.pdf?token=AWx4TltZc732LBP4XxOHNdU6PyxomiRqaQZfA9ItLpJNHlC-p3ZAs06m4-nnj0sRFu_j5G18vJQhfhkT2_bJNzdkCYOefBkshiGTC9QlTHzSkK_Rmmp7Fr-7BevkSuCpipdYOMjwOIJ7vGFpazdLAuOEBIejQhAP112s7vPfhcC7Rg

200317HagueEnHu.pdf     https://lookaside.fbsbx.com/file/200317HagueEnHu.pdf?token=AWzUBG2dcc4X0_tOoYTFtaqYUGHdbi3w2KuheoT_E8hWSYDuwheJuVFoz3lNbQma12HddEtanzaRHlSYZWr6brcP3hLDzPuU6RLaME7bvSytOgbyq-_zli83BEF3Jf81UXWkn7uS3jTziQcQ1casGh1hVfcc79dGkfMGucWY19kz8w

A hatalom demoralizál, tehát ellenőrzésre szorul

Bibó István

Szükséges lenne a független ellenőrzés és a független ellenőrzés csak akkor alakulhat ki, ha Magyarországon nem pártokrácia van, hanem visszaépül a nemzet

Bene Gábor

Bene Gábor a NEEM mozgalom ismertetőjében a mai magyar politikai állapot legfontosabb és minden mást meghatározó elemére hívta fel a demokrata magyar polgárok figyelmét.

Orbán a csányi-bankármaffia hatalomba emelésével a jogállamiság visszaállításánaktekintettel arra, hogy nem létezik ellenzék (az ún. ellenzéki pártok csak a pénzért dolgoznak)esélyeit minimálisra csökkentette.

A magyar nemzet visszaépülése a stabil jogállam nélkül lehetetlen. A demokrácia látszatának bármely „fontos” területe csak második lépés lehet a jogrend után.

Első teendőként nevén kell nevezni és a hatalomból el kell távolítani a bankármaffia személyeit, a bűnöző politikusokat és kormányzati vezetőket. Részemről ezért a mai nappal befejezem a „hallgató-védelmet” az úgynevezett devizás védő-mentő emberekről és szervezetekről.

A legfontosabb és kihagyhatatlan lépés: meg kell értetni az emberekkel, hogy Ők sohasem lehettekmohó, pénzéhesadósok, ahogy azt a gyurcsányi propaganda gépezet sok éven át sulykolta minden médiában.

A bankban velük aláíratott papír az írott magyar jog alapján sohasem lehetett a „szerződés szabadsága” szerinti hitel vagy kölcsönszerződés. Ez a papír a bankármaffia csalásának és a sértettek első meglopásának bizonyítéka.

A magyar polgárokban elsősorban azt kell tudatosítani, hogy az őket meglopó bankármaffia személyei ellen a Közösségi Feljelentést 2013 óta szabotálja a Legfőbb Ügyész, mely tény egyben a magyar jogállamiság megsértésének egyértelmű bizonyítéka.

Mindenki, aki nem érzi magát pénzéhes adósnak; aki szerint aránytalanul többet követelnek tőle a jogosnál, harcoljon velünk a bűnöző bankármaffia ellen.

Nem kell hozzá sem pénz, sem ügyvéd.

Töltsd ki, írd alá, és beszkennelve vagy fotózva küldd el mellékletként a daccsoport@gmail.com címre a lenti NYILATKOZAT dokumentumot, és (CSAK ezzel) te is Közösségi Feljelentő leszel.

Második teendőnk, amit ma már senki nem halogathat: jogvédő együttműködés minden sértettel és áldozattal a magyar bankármaffia állam ellen.

Olyan EGYETLEN választási pártot (kezdjük el ezt Mi, devizás pártocskák és újonnan csoportosuló nemzetiek!!!) kell alakítani, amely a hágai büntető feljelentésünk alapján, kizárólag a bűnözők teljes és végleges kitiltását-eltüntetését célozza meg a magyar politikából, a hatalomból.

A gyurcsány-orbán-matolcsy-polt féle gyilkosok soha ne térhessenek vissza a magyar közéletbe!

Kell nekünk a tőkepárti mszp-dk, a nem is létező kdnp vagy a bolsevik fidesz?

Kellenek nekünk a csak pénzért-haszonért parlamentbe törekvő „ellenzéki” kispártok?

A 2022-es választásnak csak és kizárólag az 1945 utáni eltorzult, korcs magyar jogrend eltüntetése és egy régi-új, történelmi-társadalmi jogállam felépítése lehet a feladata.

Minden párt és csoport jogérvényesítését célzó verseny csak a történelmi- társadalmi új magyar jogállam (alkotmány; választási tv, párt tv, stb.) kialakítása után lehetséges.

Ha ezt nem hiszi el a magyar polgárság, akkor évtizedekre a népirtó orbán-gyurcsány „parlamentipártokráciát kapja – mert megérdemli.   Áder legyen veletek!

Kedves magyar testreim!     Most, a járvány kapcsán már mindenkinek LÁTNIA KELL, hogy a magyar kormány csak és kizárólag a „munkahelyeket” (magyarul a TŐKÉSEKET!) akarja megvédeni.

A jövedelem nélkül maradt sok százezer magyar ember megmentését Orbán bolsevik munka alapú társadalom személyes mániája miatt (csak a haverjain hajlandó segíteni!) miatt nyíltan megtagadják.

Ma, ha valakinek nincs bevétele, az gyakorlatilag halálra van ítélve.

Ma az Orbán-bankármaffia kormányzat nyíltan hangoztatja több százezer magyar ember tudatos halálba kergetését, mert nem hajlandó az állam polgárainak a RÁSZORULTSÁG elve alapján az élet, a biológiai lehetőségét biztosítani.

Devizahiteles, demokrata barátom! Magyar testvérem!

Te eltűröd, hogy bűnözők megöljenek és elvegyék minden vagyonod, vagy csatlakozol hozzánk, Közösségi Feljelentőkhöz?

Ha bár sosem írtad alá a bankármaffia csaló papírját, mégis ellopják az adódat. Te eltűröd?     Döntened kell, MOST!

 

NYILATKOZAT

Alulírott, ........…….................., az alábbi adataim egyidejű megküldése útján nyilvánítom ki az akaratomat a közösségi feljelentéshez való csatlakozásomról.     Ezúton hozzájárulok személyes adataimnak a büntető eljárásban történő kezeléséhez.

anyja neve: …...............................................………

szül hely, idő: ….........................................…………………………

személyi azonosító jel, vagy személyi ig. szám: ….............................

lakcím irányítószámmal….............. …............………………………

Email elérhetősége: …...............................…………………………...

*** devizahitellel rendelkezők ezt töltsék ki:

bank neve: ….................................................…....……………………

közokirat vagy szerződés száma: ….............………………………….

a kölcsönfelvételi összege ….............................Ft

a tartozás jelenlegi összege ….............................Ft

vagy -      Lehetőség van olyan csatlakozók befogadására is, akiknek nincs devizás ügyük.

*** devizahitellel NEM rendelkezők ezt töltsék ki:

Kijelentem, hogy deviza alapú jogügyletben közvetlenül érintett nem vagyok.

Kijelentem, hogy adófizető állampolgárként a költségvetési csalás közvetlen sértettje vagyok

Kijelentem, hogy alapvető emberi jogaim sérültek.

Dátum

........................................

aláírás


Menyhért Péter

Segítsetek! Adjátok tovább!

2020-03-17 18:35:14
​Kedves jogászok és civil érdekvédők, segítsetek!
Gyorsul a hajsza ellenem.
Tegnapreggel ¾ 8 -kor felhívott a kecskeméti rendőr, hogy beidéz március 24-én ¾ 10 -re, elmeorvosi vizsgálatra.
Nem tudom, hogy milyen jogaim vannak egy olyan rendőrségi „vizsgálat” ellen, amely:
*súlyosan sért, mert csak egy 2016. augusztus 6-a óta nyilvános, mindenki számára hozzáférhető és eddig senki által nem vitatott dokumentumra, a kecskeméti rendőrök vagy ügyészek által kreált állítólagos/sosem létezett bűncselekményre hivatkozhatnak;
*valószínűsíthető, hogy egy korrupt elmevizsgálóval akarják hitelteleníteni a hágai feljelentésünket – ahogy a kecskeméti meghurcolásom is a „KF képviselő” létezésem támadja.
Kérem, segítsetek azzal, hogy mindenki E-mailben és ha tudja postán is küldje el a mellékelt hágai feljelentésünket.
Kérem, hogy mindenki másolatként a daccsoport@gmail.com címet is írja be, ezzel erősítve az összefogás tényét!
Nagyon fontos lenne, hogy a feljelentésben általam közölt devizásokat segítők (a doksi 14-15. oldalain) elküldjék, ha lehet postán is, mert ebben az esetben hiába akarnak hiteltelenné degradálni egy korrupt „elmeszakértővel”.
Kedves adóskamara, Ravasz László, Szepesházi Péter, Polgár Zoltán.
Felvállalnátok egy csóró, pénz nélküli áldozatként és el tudnátok vinni 24-én?
Tisztelt vezetők és képviselők!
A magyar jogállamot 2010 óta folyamatosan rombolja a parlamenti „többség” és a Fidesz. A 2018-as választási csalás és a folyamatos, rendszerszintű korrupció miatt a hazánk már nem tekinthető jogállamnak. Magyarország ma egy maffia-autokrácia, ahol intenzíven folyik a kommunista diktatúra álcázott kiépítése.
kérem, küldjétek tovább

Menyhért Péter

Segítsetek! Adjátok tovább!

2019-10-21 10:00:00

Kérem minden magyar testvéremet: segítsetek, adjátok tovább minden amerikai és nyugat-európai ismerősnek, jogvédő szervezetnek, bankvezetőnek, médiának, pártoknak és képviselőknek! Olvassák el a linkek angol/magyar nyelvű dokumentumait és a csatornára bejelentkezve a közeljövőben folyamatosan feltöltésre kerülő anyagokat!

Csak úgy menthetünk meg 2-4 millió magyar embert, ha a hágai büntetőbíróság elé kényszerítjük a kommunista bankármaffiát és az őket segítő politikusokat!

https://youtu.be/wjHVN4yXs3Q https://youtu.be/4rqCKHn6lZM

https://youtu.be/2QZZwMTlh2M https://youtu.be/6Zheu7aEwlo

https://youtu.be/-dMuI5UwNng

https://youtu.be/vNylUhEJ3iI

https://youtu.be/8IAXpySITYg https://youtu.be/OMKaIuR7wh0

https://youtu.be/wubMLVH_w9s


Menyhért Péter

Hágai feljelentésünk

2019-09-27 15:09:03

Kedves barátaim!

Ahogyan a mellékelt dokumentumban meglátjátok, a jelen helyzetünk még sötétebb, mint az én idei pesszimista helyzet-értékelésem volt. Sajnos, már a diktatúrába átmenet közelebbi szakaszába értünk: várható a tömeges hatósági agresszió a KF-esek ellen.

Amikor megkaptam az idióta gyanúsításomat, sokat gondolkoztam az okán: mi a fenét akarnak elérni?

Arra jöttem rá, hogy meg akarnak félemlíteni a rabosítással, amit jogilag megtehetnek.

Tegnapelőtt, amikor a KF 82-es barátunktól megkaptam a jegyzőkönyvét, eszembe jutottak a 2013-14-es fenyegetésekre kapott jogászi reakciók: a rendőrök, ügyészek és bírók elvitethetnek elme vizsgálatra és egy kellően korrupt dilidokival rám süthetik az elmebeteg, így beszámíthatatlan bélyeget!

Ez most a hágai feljelentésünk; a finn elnök tájékoztatása és az anyagaink EU képviselőkhöz küldése miatt jól jönne a bankármaffia államunknak.

Ezúton közlöm a nyilvánossággal: SEM NEKEM, SEM A CSALÁDOM TAGJAINAK NINCS ÉS NEM VOLT IDEG-ELME BAJA, PROBLÉMÁJA, TÜNETE.

Ha elvinnének és ilyen megállapítást tennének, a HAZUGSÁG.

Kérek mindenkit, hogy az anyagainkat minél szélesebb külföldi körbe juttassa el, és ha tudja, postán küldje el a hágai bíróságra a feljelentésünket!

Kérek az oldalainkra visszajelzést a postára adásról.

Olvassátok és használjátok a Fájl fül alatti letölthető anyagainkat.

Menyhért Péter baráti kör  https://www.facebook.com/groups/584870318200840/files/

Deviza Alapú Csalás Áldozatai   https://www.facebook.com/groups/devizacsalas/files/


Menyhért Péter

Hágai kereset / feljelentés

2019-05-06 11:01:46

Kedves barátaim, devizás áldozatok, devizásokat mentő szervezetek és ügyvédek!

A Közösségi Feljelentésre (KF) alapozva elkészítettem a Hágai bírósági beadványunkat, mellyel együttműködést ajánlok minden érintettnek.

Már itt ki kell emelnem, hogy nem az én nevemben és nem csupán a DAC csoport tagjaira alapozva szeretném beküldeni a mellékelt anyagot!

Mint tudjátok, a KF az egyetlen, folyamatban levő büntető eljárás az országos bankármaffia bűncselekmény, a Deviza Alapú Csalás ellen, így ez önmagában, már a létében is közösségalkotó erő.

Mindenki, aki elismeri, hogy ezek a szerződésnek látszó csaló ügyletek meglopták az embereket, egyszerűen és észszerűen csatlakozhat a KF -hez és ehhez a feljelentés/keresethez is.

Ehhez az áldozatoktól csupán egy Nyilatkozat kitöltése szükséges, amit a devizásokat mentő szervezet, egyesület vagy ügyvéd is begyűjthet.

Azon szervezetek és ügyvédek, akik nem kívánnak együttműködni, a petermenyhert@gmail.com címemre küldött Emaillel töröltethetik magukat a végleges dokumentumból!

Nálunk azért lehetetlen a környező országokban bevált Eu-s jog alapú megoldás, mert nálunk NEM HIBÁS BANKI TERMÉK, hanem egy társadalmi méretű bűncselekmény van, melynek bűnözőszemélyei ma kezükben tartják a hazánkat!

Fontos lenne, hogy mindenki elfogadja: nem az emberek „fizikai” jellegű összefogására van szükség, hanem az EGYETLEN BŰNCSELEKMÉNY elfogadására és kinyilvánítására, a 2 millió szerződéses polgári jogvita helyett.

Mindenki tudja, hogy a mennyiség a nyomásgyakorlás eszköze csupán: ha 30-40 ezer KF-sel bombáznánk a magyar igazságszolgáltatást és nem az itt is feljelentett Wellmanntól reménykednének megoldásra, akkor változna a helyzet.

Ha nem nyivákolnának az adósok, hogy milyen rossz nekik, hanem 30-40 ezer KF-es egységesen fellázadna a bűncselekményt jelentő végrehajtások ellen, akkor a rendőrség meghajlana a népakarat előtt!

A Pintérnek és az összes rendőri vezetőnek megküldött tiltakozásom ellen egyetlen jogi kifogás sem érkezett!

Az anyagról:

Mint tudhatjátok, álláspontom szerint minden esetben névvel rendelkező emberekről KELL beszélnünk, mind a bűnözők, mind az áldozatok esetében!

Nem BANK hanem Csányi Sándor bűne, és NEM ADÓS hanem Bartha Gyula áldozata a valóság!

Az elhunytakat nem egyperces látszattal, hanem a nevük tiszteletével KELL világgá kiáltanunk, hogy legalább az áldozat-családjuk sorsán enyhíthessünk!!!

Én csak azt írhatom le, amit bármely bíróság előtt dokumentummal, tanúval bizonyítani tudok, ezért: nevekkel, tanúvallomásokkal.

Ugyanez vonatkozik az egészségében tönkretett és a külföldre

űzött áldozatokkal!

A nevek mindig azt is jelentik, hogy VÁLLALJUK A FELELŐSSÉGET, nem csak ködös általánossággal hablatyolunk!

Ha bárkinek megjegyzése, kifogása van, vagy lemaradt a támogatók sorából, az Emailben sürgősen KÖZÖLJE velem.

SEGÍTSETEK!

Nagyon sietnünk kell, mert az előzetes anyagot május 10-én megküldöm a magyar érintetteknek és a külföldi nagyköveteknek, valamint 19.-én közzé teszem a végleges verziót.

Mellékelem a Peren kívüli Megállapodásunk mai, végleges változatát is.

Kérem, továbbítsátok mindenkinek, aki érintett az ügyünkben.

A hivatkozott anyagok letölthetők a Menyhért Péter baráti kör lapjairól!!!!

https://www.facebook.com/groups/584870318200840/permalink/2370046086349912/

 

OSSZÁTOK mindenkinek!!!!!


Menyhért Péter

híreim!

2018-12-05 15:47:47

Kedves barátaim!

Tudomásul véve, hogy a diktaúrává válás folyamatában már a sok százezres tömeges tiltakozás sem számít, az Adóskamara felkérésével olyan KÁRTÉRÍTÉSI pert kezdeményezek a Csányi ellen, ami reményeim szerint felgyorsítja a maffia tárgyalási kényszerhelyzetbe hozását.

Nézzétek meg az erről szóló Facebook videómat a Menyhért Péter baráti kör nyilvános, vagy a Deviza Alapú Csalás bejelentkezéses-zárt csoportjainkban.

FONTOS

Aki még nem töltötte ki a KÖZÖSSÉGI FELJELENTÉS-hez a csatlakozási Nyilatkozatát, tege meg minél előbb.

Nyomtatványt a petermenyhert@gmail.com címemre írt kérésre küldök.

Ne felejtsétek el: a petíciónk aláírása NEM JOGI kapcsolat!

Itt csat támogathatsz miket és információt kaphatsz a fejleményekről.

menyus

 


Menyhért Péter

Petíció minden képviselőhöz

2018-08-30 14:17:40

PETÍCIÓ

 

Tájékoztatás a „devizahitelezés elnevezésű társadalmi méretű bankár-maffia bűncselekményről

 

Tisztelt „képviselő” hölgyek és urak!

 

Alulírott Menyhért Péter, mint a Közösségi Feljelentés, illetve a több mint 32 ezer fős „DAC” jogi és pénzügyi érdek-képviseleti csoport meghatalmazott képviselője, a Sértetti közösség nevében és képviseletében a mellékletben számonként részletesen kifejtett tényállás alapján kialakított feltételek szerint.a folyamatban levő bűnügyünkben, a 2013. december 29-i Közösségi Feljelentés valamennyi kiegészítésének jogfenntartásával, megerősítésével, a következő tájékoztatást teszem:

Önök nem csupán egy választójogi és választási csalás résztvevői/elkövetői, de a „devizahitelezés” néven elhíresült társadalmi bűncselekmény részesei is egyben.

Választójogi és választási csalás egyben, mert 2011 óta tudatosan egy csaló választási rendszert építenek a korrumpált „ellenzék” együttműködésével, mely 2018-ban már tucatjával bizonyította a konkrét választási csalás elemeit is. A választópolgárokat a kiemelkedő személyes jövedelmük megszerzése érdekében, egy tisztességes választási rendszer látszatával megtévesztve és tévedésben tartva, a 2014-es választással, majd most a 2018-as választás révén folyamatosan megkárosítják, megtévesztve az EU közösségét és az ország szerződéses partnereit is. Önök ugyanúgy visszaéltek a magyar nép, a jóindulatú emberek bizalmával és naív hitével, mint ahogy ezt a bankármaffia tagjai is megtették.

Ahhoz, hogy tisztességüket, becsületüket bizonyítsák, a következő elvárásainknak eleget kell hogy tegyenek:

  1. Név szerinti szavazással kezdeményezzék a magyar jogrenddel összeegyeztethetetlen választási törvény megsemmisítését és egy új választási törvény megalkotására szolgáló választás kiírását. Törvényszerűen lehetetlen az európai versengő pártok választási rendszerében egy a jogrendünktől idegen, kétosztatú. Amerikai választási rend beillesztése!

  2. Név szerinti szavazással kezdeményezzék a Legfőbb Ügyészségen NF.5682/2013/ ügyszámon folyamatban levő (Polt Péter által szabotált) büntető eljárás nyilvános folytatását és bíróság elé állítását.

  3. Név szerinti szavazással kezdeményezzék a köztörvényes bűnöző Polt Péter azonnali leváltását és az ellene folytatott vizsgálat idejére előzetes letartóztatásba helyezését, a szökés, bűnismétlés, az ügy bizonyítékainak megsemmisítése és a tanúk megfélemlítése miatt.

  4. Kezdeményezzék egy független ügyészekből, bírókból és ügyvédekből álló testület felállítását parlamenti ellenőrzéssel; az ügyészségi és bírósági korrupció felderítéséért.

  5. Azonnali hatállyal állítsák le a bűncselekményt megvalósító összes (a folyamatban levőket és a lezártakat is!) devizahiteles végrehajtást.

látszólag törvényes végrehajtások mindegyike bűnpártolás, joggal való visszaélés, orgazdaság és korrupciós bűncselekményeket valósítanak meg.

 

Alulírott Menyhért Péter a mai naptól – büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem:

A mai naptól minden jogász végzettségű személy, aki a devizacsalás szerződésnek látszó csaló irományát a büntetőeljárásunk jogerős lezárása előtt nyilvánosan „szerződés”-nek nevezi, illetve akként jár el, az bűnpártoló, korrupt, a sértetteket megkárosító személynek tekintendő!

 

Folytatás a 180829peticio.pdf fájlban, a Menyhért Péter baráti kör honlapján

https://www.facebook.com/groups/584870318200840/files/  

 

 


Menyhért Péter

Szakirodalom

2018-08-07 16:25:18

Hányingerem van a sok hazug féligazságtól, amit itt összehordanak az okoskodó-szakemberkedő–politizáló-devizásmentők.

Az egyetlen KF bűncselekményen kívül nincs más valóság, de tisztelet és megbecsülést érdemel minden eddigim harcos - még ha nem is volt igaza. 

Akit ennek a témának a teljes szociológiai-szociográfiai feldolgozása érdekel, az most, kedvezményes előfizetéssel vegye meg Prof. Dr. Kiss Zoltán László DEVIZAHITEL? tanulmányok, esszék, vitairatok a „speciális banki termék”-ről című könyvét Dr. jur. Szepesházi Péter szervezésében. Előfizethető Szepesházi Péternél (szepeshazip@gmail.com ), vagy Szabó Józsefnél (hitelesmozgalom@gmail.com ) Ára: 4.400Ft aug 15-ig utána 6.000 Ft

A tartalom:

Bevezetés: A „deviza alapú kölcsönök” szociológiai vizsgálatának aktualitásáról Kiss Zoltán László ...................................................................................................... 9

Deviza alapú pénztermék Boós Tibor – Demeter Tamás ..................................................................................44

Szinopszis ..............................................................................................................44

Bevezetés ..............................................................................................................44

I. A hitelpénz ....................................................................................................46

II. A deviza alapú hitel .......................................................................................50

III. Szintetikus deviza .........................................................................................54

A devizahitelezés problémái, politikai és jogi „megoldásai“ Ravasz László - Szepesházi Péter ...........................................................................63

I. Devizahitelek és politika, devizahitelek és bíróságok ...................................63

I.1. Bevezetés ....................................................................................................63

I.2. A társadalmi vagyon ingyenes magánosítása és a termelő tőke kivonása a gazdaságból 1989-2002 között .........................................................................63

I.3. A devizahitelezés kialakulásának okai és tömegessé válása 2002 és 2010 között .................................................................................................................66

I.4. Megoldási kísérletek 2010 után ...................................................................69

I.5. A bíróságok 2012 utáni szakmai irányítása, befolyásolhatósága és ezek hatása a bírói pártatlanságra .............................................................................74

II A jogi szabályozás és a bírói gyakorlat néhány aspektusa a „devizahiteles” előzetes döntéshozatali eljárásokra is figyelemmel (Szepesházi Péter) .............83

II.1. A jogi szabályozás és a bírói gyakorlat egyes szempontjai ......................83

II.2. Egyes hazai devizahiteles előzetes döntéshozatali kezdeményezések ....87

Összefoglaló ..........................................................................................................92

Devizahitel – adós és érdekvédő civil szemszögéből Szabó József ...........................................................................................................96

1. A deviza alapú kölcsönök jellegadó vonásai ................................................96

2. A deviza alapú kölcsönök törvényi háttere .................................................107

3. A pénzügyi fogyasztóvédelem az elmúlt 15 évben.....................................110

4. Kölcsönszerződések létre jötte és tisztességessége .................................113

5. A deviza alapú kölcsönök hatása a gazdaságra ........................................114 2

6. A jelenlegi helyzet megoldása ....................................................................115

7. A magyar állam szerepe .............................................................................115

8. A jövőbeni feladatok ...................................................................................117

9. Összegzés ..................................................................................................118

Az „olyan, mintha” jogviszony - avagy a deviza nyilvántartású kölcsönszerződések általános értékelése fogyasztóvédelmi szempontból Dr. Madari Tibor .......................................................................................................121

1. A deviza alapú kölcsön tárgya, fogalma ..........................................................121

2. A deviza elszámolású kölcsön konstrukciójának értékelése a jogszabályi alapok tekintetében .............................................................................................122

3. A deviza elszámolású kölcsön eltérése a Ptk. 523.§.-nak szabályaitól ..........125

4. A deviza elszámolású kölcsönszerződések létre nem jöttének, vagy semmisségének jogi alapjai .................................................................................126

4.1. A deviza elszámolású szerződés érvényesen nem jött létre ...................126

4.2. A deviza elszámolású kölcsönszerződés teljes semmissége jogszabályba ütközése miatt, illetve az e jogkövetkezmény eliminálására tett kísérletek értékelése ........................................................................................................128

4.3. A deviza elszámolású kölcsönszerződés, mint tisztességtelen szerződési feltétel semmissége .........................................................................................129

5. Társadalmi és gazdasági hatások ...................................................................131

6. A PSZLF által tervezett lépések a deviza elszámolású kölcsönök kárainak mérséklése érdekében ........................................................................................136

Összegzés ...........................................................................................................136

Deviza alapú” kölcsönzés régen és most Bukovszky László ...................................................................................................139

Összegzés ...........................................................................................................139

Bevezetés ............................................................................................................139

1. A deviza alapú kölcsön fogalma .................................................................141

2. „Deviza alapú” szerződések múlt századi előzménye ................................146

3. „Deviza alapú” szerződések jelen korunkban .............................................153

3.1. A kölcsön tárgya, a tartozás összege .......................................................154

3.2. Forintban való folyósítás ..........................................................................155

3.3. A kölcsön folyósítása ...............................................................................156

3.4. A teljesítési árfolyamok ............................................................................157

4. Egyes deviza alapú konstrukciók és finanszírozási formák megítélése ........159

A „deviza alapú kölcsönök” jó erkölcsbe és gazdasági jogba ütköző vonatkozásai Bertha Szilvia ..........................................................................................................162 3

Bevezetés ............................................................................................................162

A jó erkölcs, és ami azzal ütközik ........................................................................163

A gordiuszi csomó: az érték és az összeg viszonya ...........................................168

Részletesen a követelés-értékelés törvényi megfelelőségéről ...........................171

A „deviza alapú kölcsönök” társadalmi hatása ....................................................175

A megoldás ..........................................................................................................177

Szerződéses jogvita, csalás vagy tömeges emberkísérlet? „Deviza alapú” vagy „deviza nyilvántartású” kettős pénznemű jogügyletek Menyhért Péter - Baglyosi Leona ...........................................................................180

I. Fejezet ..............................................................................................................180

II.Fejezet ..............................................................................................................185

III. Fejezet ............................................................................................................186

IV. Fejezet ............................................................................................................189

V. Fejezet .............................................................................................................190

VI. Fejezet ............................................................................................................192

VII. Fejezet...........................................................................................................192

VIII. Fejezet..........................................................................................................193

IX. Fejezet ............................................................................................................194

A deviza alapú hitelezés csalárdságai Dr. Marczingós László .............................................................................................196

Kölcsön vagy devizapáros fogadás (forex)? Soltész Sándor .......................................................................................................213

Bevezetés: A „deviza alapú kölcsön” jellegadó vonásai .....................................213

1. Ha kölcsönviszony, akkor azt kell számolni, azt számoljunk ..........................213

1.1. Kockázat, illetőleg kockázatvállalás: ........................................................214

1.2. A kölcsönszámítás szakmai számítási alapjai konkrétan .........................215

1.3. Kölcsönszámítás forintban vagy devizában? ...........................................215

1.4. Kölcsönszámítás deviza alapon, devizában .............................................216

1.5. A devizaárfolyamváltozás hatásának figyelembe vétele ..........................216

1.6. A tisztességtelen elemek elszámolása .....................................................217

1.7. A bankok nem tartják be a módszertani rendeletet ..................................218

1.8. A jogértelmezések kettőssége..................................................................219

2. Vizsgáljuk meg tehát részletesebben itt, most a devizapáros fogadást is. .....219

2.1. Járai Zsigmond „nyilatkozata 11 ................................................................219

2.2. Mi az a forex .............................................................................................219

2.3. Forex fogalmak .........................................................................................219 4

2.4. Szerencsejáték vagy befektetés? .............................................................221

3. Elemezzük a kölcsön-, és a szerencsejátékbeli jogviszonyokat egymással összevetve: ..........................................................................................................221

4. A jogelméleti vita eldöntésének alátámasztása gyakorlati számításokkal ......224

5. Jogi következmények ......................................................................................225

6. A KÚRIA jogegységi határozatainak kettősségei ............................................225

6.1 Kérdések. ...................................................................................................225

6.2 Válaszok. ...................................................................................................225

6.3. A konstrukció értelmezése. ......................................................................227

6.4. Forintositás egyenlő kölcsönösités. ..........................................................228

7. Megoldások .....................................................................................................228

The Foreign Currency Loan Experience in Australia Evan Jones .............................................................................................................230

Abstract ................................................................................................................230

The 1980s: the era of foreign currency loans ......................................................230

Fundamentals of FCLs ........................................................................................232

The foreign currency loan as innately toxic facility ..............................................233

The long war of position ......................................................................................234

Court litigation ......................................................................................................235

The regulatory and political arena .......................................................................236

Lessons from the antipodean experience ...........................................................237

FX loans: turning borrowers into blind-folded gamblers Sigrún Davíðsdóttir .................................................................................................240

Preface ................................................................................................................240

The Wandering Curse .........................................................................................241

The 1980s Australian FX saga sets the pattern of misery for FX borrowers...241

The Australian lesson: “…nobody in their right mind… would have gone ahead with it (i.e. FX borrowing)” ................................................................................241

Europe in the 1990s and the Austrian efficiency in FX lending .......................242

Austrian FX loans: from a specialised product to everyman mortgage ...........243

Austrian FX loans: declining but legacy issues remain a worry ......................243

Austrian kid-gloves against a large banking (and insurance) sector ...............244

Lessons of domestic FX loans relearnt: “not suitable as mass product” .........244

IMF adds voice to the warning Austrian chorus ..............................................245

FX lending in CESEE: to what extent and why ...............................................245

Iceland: where politicians (eventually) sided with borrowers ..........................246 5

The Underlying Mechanism of FX Loans ............................................................246

Banks hedging by turning FX borrowers into carry traders .............................246

Austrians, a nation of carry traders ..................................................................247

Agents, fees and (unhealthy) incentives .........................................................248

FX lending: hedge for banks’ funding ..............................................................248

Banks are aware of FX risk but do little to inform FX borrowers .....................249

FX Lending and Additional Risks ........................................................................250

Another dimension of FX lending risks: other shocks accompany exchange volatility ............................................................................................................250

Repayment vehicles = no guarantee but an even greater risk ........................250

Foreseeable Austrian shortfall – test in 2019 ..................................................251

Lessons from the Past for the Present ................................................................252

FX borrowers of all lands, unify! ......................................................................252

The case of Árpád Kásler and the European Court of Justice ........................253

Conclusion: calculated gamble v being blind-folded at the gambling table .....253

THE COMMERCIALISATION OF MULTICURRENCY MORTGAGES IN SPAIN Patricia Suárez Ramírez .........................................................................................255

The massive roll-out of foreign currency mortgages in Spain .............................255

The property bubble in Spain ..........................................................................255

The Bloomberg forecasts ....................................................................................258

The customer profile ............................................................................................259

The over-indebtedness ........................................................................................260

The financial institutions ......................................................................................260

Pre-contractual information .................................................................................261

1.The operation of multicurrency mortgages in Spain .........................................263

2. The role of the Regulator: Banco de España (Spanish Central Bank) ............264

3. Spanish jurisprudence .....................................................................................265

4. ASUFIN and its role in the defence of consumers ..........................................268

A new form of association in Spain .................................................................268

The defence of those affected by currency loans in Europe ...............................269

FX Loans, Complex Financial Instruments Evi Avlogiari, with the contribution of Magda Glavina ............................................270

Abstract ................................................................................................................270

A. History of FX Loans .........................................................................................270

B. Derivative products (derivative instruments) – Definition ................................271 6

C. Complex and non-complex financial instruments ...........................................272

D. OTC derivatives ..............................................................................................273

E. Disclosure obligation and professional competence .......................................274

Foreign Currency Loans in France Evan Jones .............................................................................................................277

Abstract ................................................................................................................277

Dexia and Local Authorities .................................................................................277

UBS 279

Crédit Agricole and Crédit Mutuel........................................................................279

Banque Nationale de Paris ..................................................................................280

Behind the Details ...............................................................................................282

Social, legal and economic aspects of FX loans – the Bulgarian experience Dessislava Dimitrova – Anna Georgieva ................................................................286

1. “An avalanche of lawsuits” – in 2011 no one believed it could happen. .........286

2. Attitude of the authorities and society. ............................................................286

2.1. In court, the general “consumers lose” rule is occasionally broken by “consumers win”. .............................................................................................286

2.2. The Bulgarian National Bank steers clear of the FX loans issue. ............287

2.3. The Consumer Protection Commission betrayed consumers’ rights. ......287

2.4. The “FX loans” amendment in the Consumers Protection Act. ................289

2.5. Media and society. ....................................................................................289

3. Courts’ attitude. ...............................................................................................290

3.1. To protect the banks! ................................................................................290

3.2. Breaking the status quo. ...........................................................................291

4. Consumers’ attitude. Social and phsychological aspect. ................................292

4.1. The FX loan trap - an absurd economic situation with grave social implications. .....................................................................................................293

4.2. Despite the discouriging results consumers are persistent in filing lawsuits. .........................................................................................................................293

4.3. Consumer crusade for monetary compensation but for justice as well. ...293

4.4. Lack of justice harms consumers’ confidence in the legal order and discourages them from observing it.................................................................294

4.5. Consumers seek other coping alternatives. .............................................294

5. Are the banks able to hold their position? .......................................................295

5.1. Ratio of non-performing loans increases, exposing banking system to risk. .........................................................................................................................295 7

5.2. Enforcement of FX loans as a last resort is inefficient and does more harm than good. ........................................................................................................295

5.3. Solutions on a case-by-case basis. ..........................................................296

6. Our perspective on how the authorities could effectively protect the banking system. ................................................................................................................297

A deviza alapú kölcsönök helyzete Romániában Bíró Bíborka Eszter - Madaras Szilárd ...................................................................298

A hitelfelvétel alakulása Romániában .................................................................299

Az Európai Unió Bírósága elé terjesztett előzetes döntéshozatali kérelmek a deviza alapú kölcsönöket tárgyaló alapeljárásokkal összefüggésben Romániában 304

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem ........................................................304

A C-186/16 sz. Ruxandra Paula Andriciuc és társai kontra Banca Românească SA ügy .................................................................................................................305

Előzetes döntéshozatalra előterjesztett megválaszolandó kérdések ..............305

Előzmények - az alapeljárás................................................................................307

A kérdésekre adott válaszok a főtanácsnok indítványa szerint .......................308

A C-119/17 sz. Liviu Petru Lupean, Oana Andreea Lupean kontra a OTPBANK SA Nagyszebeni Fiók útján eljáró OTP BANK NYRT ügy ..................................313

Előzetes döntéshozatalra előterjesztett megválaszolandó kérdések ..............313

Előzmények - az alapeljárás ............................................................................314

A kérdésekre adandó lehetséges válaszok .....................................................314 Adósrabszolgaság Szlovákiában Horecsnyík Melinda ................................................................................................318

Bevezetés ............................................................................................................318

Első lépés A törvénytelenség mibenléte .............................................................319

Második lépés Szlovákia fő, nembanki hitelt nyújtó cégei ..................................321

Harmadik lépés A kiszolgáltatott célcsoportok ....................................................323

Negyedik lépés Szerveztünk tapasztalatai, célunk .............................................324

How to win against the banks Katherine Alexander Theodotou .............................................................................326

Background:.........................................................................................................326

Croatia:................................................................................................................330

Összegzés, következtetések, javaslatokKiss Zoltán László...................................................................................................332

Szerzőink ................................................................................................................382

Mellékletek..............................................................................................................387



Menyhért Péter

Tudnia KELL mindenkinek

2018-08-07 13:46:24

Kedves barátaim!

Elsőként köszönöm a segítségeteket: most októberig ki tudom fizetni a lakbéremet, ezzel nagy terhet vettetek le a vállamról!

Ez még jobban ösztönöz arra, hogy felpörgessem a folyamatot, amihez én már kevés vagyok!

5 fontos, minden KF-esre vonatkozó dolgot kell kiemelnem:

Mindenki tudja azt, hogy a Facebook csoportjainkba tartozás és a Petíciónk aláírása CSAK az információkhoz való hozzáférést teszi lehetővé! Közösségi Feljelentő azaz KF-es csak az lehet, aki a Nyilatkozatot megküldte nekem eredetiben, aláírva postán!

A KF-es számát annak adom ki, aki az adategyeztetés xls fájlt kitöltve, megküldte nekem. Aki ezt még nem küldte, de tudja a KF-es számát az mindenképpen keressen meg mailben.

CSAK a petermenyhert@gmail.com Email címemet használjátok – a Facebook üzeneteket a sok vírus miatt NEM OLVASOM EL!

Az, hogy a magyar jog szerint mely végrehajtás védhető meg akár erőszakkal is, a következőktől függ: KF szám; kitöltött és postázott magánokirat csomag; polgármesteri-rendőrkapitányi levél; a végrehajtónak és lakásspekulánsnak írt kitöltött tájékoztatás; legalább néhány KF-es jelenléte.

Mit tegyél, ha megjelenik a végrehajtó bagázs? Ha tudod, telefonnal pl. vedd fel az egészet. Hangosan olvassátok fel először a pintérnyílt.pdf fájlt, majd utána a végrehajtók.pdf fájlt. Ha lehet, szerezzetek kihangosítót. Ha hasztalan, és pld. a LAKATOS elkezdi rongálni a kapud vagy az ajtód zárját, tegyél ellene valamit. Én például az agresszív zaklató pofájába öntenék egy pohár forró vizet! Ha a rendőrök nem mennek el, a 112 telefonon tegyél azonnal feljelentést a fegyveres erőszakra hivatkozva, és kérj rendőri segítséget! Fontos, hogy így minden lépésed dokumentált! Ha az agresszió fokozódik, egy molotov, vagy akár a fegyveres önvédelem is jogszerű! Mindegyik védelem azonban csak azokat illeti meg, akiknek NINCS KÖLCSÖNÜK, csak a bűnözők általi csaló követelés van – függetlenül attól, hogy melyik joggal visszaélő közjegyző vagy bíró akar téged meglopni.

Megpróbálom a napokban a pintérnyílt.pdf és a végrehajtók.pdf fájlt diktafonra felolvasni, és a hangfájlokat felteszem a netre.

Segítséget kérek: várom mindazok nyílt jelentkezését, akik egy megye vagy település KF-eseit riadóláncba összefognák!

Segítséget kérek: várom mindazok petermenyhert@gmail.com Email címemen való jelentkezését, akik pl. az eltűnésem vagy a halálom esetén továbbmenedzselnék az ügyünket! Nekik el kellene hozzám jönni, hogy mindent részletesen elmagyarázzak, megértessek velük! Nagyon fontos lenne, hogy semmilyen értetlenség ne akadályozza a győzelmünket, mert ma az ellenzéki pártok és a média hiányában már beindult a rákosi -féle diktatúra nyílt kiépítése, annak várható összes agresszív aljasságával.

Szeretnék egy Facebook live élőadás sorozatot indítani, ahol heti rendszerességgel (pl. szombat délutánonként) élőben válaszolni tudok a felmerülő kérdésekre. Ehhez is segítségre volna szükségem: aki ilyet csinált, és be tudna engem „idomítani” és el tudna hozzám jönni, azt nagyon szívesen látom.

Kérem, ezt mindenki olvassa el és terjessze minden ismerősének itthon és a világban!!!


Menyhért Péter



Petíció megosztása

Segítsd ezt a petíciót, hogy több aláírást érjen el.

Hogyan lehet népszerűsíteni egy petíciót?

  • Ossza meg a petíciót a Facebook oldalán és a petíció témájához kapcsolódó csoportokban.
  • Vegye fel a kapcsolatot a barátaival.
    1. Írjon egy üzenetet, melyben részletezi, miért írta alá ezt a petíciót. Ez segít másoknak megérteni, hogy milyen fontos ez a téma, így valószínűbb, hogy ők is aláírják a petíciót.
    2. Másolja ki és illessze be a petíció webcímét az üzenetbe.
    3. Küldje el az üzenetet e-mail, SMS, Facebook, WhatsApp, Twitter, Skype, Instagram és LinkedIn használatával.