a TB eltörlése

Tisztelt Magyar barátaim, testvéreim!

Ezt a petíciót azért hoztam létre, mert megelégeltem a Társadalombiztosítási herce-hurcát.  Jelenleg azok mellett szeretnék kiállni, akiknek nincsen munkahelye, ésvagy fix jövedelme. Ilyenkor az embernek saját magának kell kifizetni a TB-jét. Úgy gondolom, hogy eshetőség szerint alkalmi munkából valahol a Zéró és a 60ezer forint között hezitálhat az ember; másokra szorulva. Ebből azért azt a havi 7100-200 forintot IS nagyon nehéz kigazdálkodni.Mindemellett ha valaki nem tudja fizetni mert annyira szűkösen él, csak halmozódik a nevére az adósság, amely soha el nem évül, és mivel az állam kedves ugyanakkor kamatot is tesz rá. Meg KELL állapítanom, hogy az állam ezen a ponton a saját alkotmánya ellen megy, mely hangsúlyoza azt, hogy minden ember szabad. Márpedig ha az állam számára adósodunk el ilyen módon; Az sérti a személyek alkotmányban történt jogait amely kimondja azt, hogy minden ember szabad. Ez valahol egyenlő az adósrabszolgasággal. Pluszban a magyar állam kimondja a szólás-szabadságot, ahol szintén paradox módon önellentmondás van, mert NEM hagyja meg a polgárok szabad döntésének a jogait, egyszerűen csak ráerőlteti az emberre.  Fizesse mindneki az adót, mert azt KELL, ha van munkája ha nincs, de nem dönthet arról, hogy valóban szeretné-e azt, fizetni, nem tudja, hogy hasznos-e számára. Ugyanakkor szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a pénzemért kapott kórházi teljesítmény mélyen a színvonal alatt van. Előre egyeztetett időpontokkal IS délelőttöket kell ott ülnöm sok beteg ember között. ÉN nem ezért fizetem a TB-t. Elvárom mint adózó és szabad ember, hogy ha valamiért fizetek az normális kultúrált körülmények között ponosan a megadott időben és menetben zajlódjon. UGYANAKKOR sajnálatosan meg kell állapítanom azt is, hogy a becsületes polgárok pénzéből... ( ilyen-olyan adók, amik csak végeláthatatlanul jönnek a semmire, semmiért) ...az állam NEM szociális hanem inkább magánjellegű befektetésekbe kezd.  Omladozó kórházak, Kátyús utak, nélkülöző iskolák...Persze stadion az van, még akkor is, ha olyannyira nem tudunk focizni, hogy egy bangladesi kondáscsapattól is kikapunk.

AMIT akarok: 

Minden ember egyénileg MAGA dönthesse el AZT, hogy fizetni akar-e TB-t vagy sem.

HA nem szeretne fizetni, ne adósodjon el, ne halmozódjon, ne érje semmilyen méretű megkülömböztetés. Kezeléseknél magának kell kiizetnie a segédanyagokat, viszont amit megspórolna a pénzéből bőven futná rá.

Petíció aláírása

Az aláírással felhatalmazom Pálffy Szabolcs petíciókészítőt az ezen az űrlapon közölt információim átadására az ügyben illetékeseknek.

E-mail-címét nem fogjuk interneten közzétenni.

E-mail-címét nem fogjuk interneten közzétenni.







Fizetett hirdetés

3000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Tudjon meg többet...