A petesejt adományozás körének kibővítése

Alulírottak, kérjük, hogy az egészségügyi tárca illetékesei dolgozzanak ki egy szabályozási javaslatot a petesejt adományozás körének kibővítésére.

Előzmények: A magyarországi petesejt adományozás korábbi jogi szabályozásával az akadályok jelentős része elhárult, de megmaradt legalább kettő. Az egyik orvosbiológiai probléma, a másik jogi-társadalmi kérdés.

A petesejtek kinyerése összetett feladat, hormonális stimulációt és egy kisebb, felületes altatásban végzett, rövid műtétet igényel. A veszélyek minimálisak, a szakma szabályainak alkalmazásával szinte mindig elkerülhetők, a kevés szövődményt pedig eredményesen lehet kezelni. Mégis összetettebb ez a probléma, mint a spermium magánúton történő kinyerése. Emellett az adományozó vizsgálatokra, utazásra, munkából való távolmaradásra kényszerül. Kevés önzetlen adakozó vállalja mindezt. Sokkal, sokkal kevesebb, mint ahányan petesejtre várnak.
Az időt, fáradságot, fájdalmat, kieső jövedelmet és kockázatot kompenzálni kell/lehet az EU hatályos törvényei szerint. Az eddigi tapasztalatok szerint az összeg országonként változó, Ausztráliában kétezer dollárig (360 ezer forint) elfogadható, Spanyolországban kétezer euró (540 ezer forint), Amerikában jóval több, Kolumbiában, Mexikóban jóval kevesebb.

Magyarországon ilyen összeg nincs, mert a jogszabályok jelenlegi értelmezése nem ad lehetőséget a petesejt-adományozás reális ellentételezésére (a felajánlható pénz legfeljebb a spermadonáció költségeit-kellemetlenségeit fedezi). Ennek következtében a petesejtekre váró nők a feketepiacra kényszerülnek, többszörös áron kétes kimenetelű üzletekbe bonyolódnak, törvényt sértenek, miközben esélyük a probléma megoldására minimálisra csökken.

Nem vagyunk egyedül ezzel a dilemmával Európában, de semmilyen európai jogszabály nem korlátoz bennünket abban, hogy ésszerű megoldást találjunk. Spanyolország példája igazolja, hogy lehet racionálisan dönteni: a mély katolikus tradíciók ellenére ott találtak módot rá, hogy a petesejt-adományozást legális, ellenőrzött keretek között, méltányos ellentételezéssel végezzék. A megfelelő jogi keretek, a társadalmi tolerancia, a magas szintű szakmai tudás és a jól kiválasztott mélyhűtési eljárás eredményeképpen ma ott működik Európa legnagyobb petesejtbankja, mely nemcsak Spanyolország, hanem a környező országok számára is segítséget nyújt.


A szakmai tudás Magyarországon is megvan, e téren magasan meghaladjuk a régió átlagát. A mélyhűtési eljárást a hazai intézetek többsége ismeri, és bármikor tudná alkalmazni. Nem az a megoldás, hogy a jelenlegi törvényeket csűrjük-csavarjuk, megpróbálunk nem létező kiskapukat találni. Világos, egyértelmű jogi kereteket kell alkotni a megfelelő külföldi példákra támaszkodva, s így támogatni a létező lehetőségek kihasználását, segítve a rászorulókat, és szolgálva az egész ország jövőjét.

Álláspontunk szerint az alkotmányos megoldásként nem csupán a rokonok közti adományozás képzelhető el, hanem az „egymást ismerő személyek” közötti adományozás is.
Következésképpen nem jogsértő az sem, ha a jogalkotó ismerősi körben is feloldja az anonimitást.

Természetesen ez esetben az anyagi ellentételezés kizárásának biztosítása érdekében felmerül másfajta garanciális szabályok kidolgozásának szükségessége is.

Javaslatunk arra irányul, hogy – a szervadományozásnál alkalmazott eljárás mintájára – a mesterséges megtermékenyítést végző egészségügyi intézmény etikai bizottsága vizsgálja meg az adományozás körülményeit és győződjön meg annak önkéntességéről (kényszertől való mentességéről) és ingyenességéről.

Kérjük, hogy a bővítési javaslatot a minisztérium és a képviselők tegyék magukévá, így a petesejt-adományozásra várók egy jelentős köre – akiknek nincs vagy nincs biológiailag megfelelő rokonuk az adományozáshoz – kaphassanak segítséget ahhoz, hogy gyermeket szülhessen.

Továbbá kérjük, hogy a megszavazatott Eü-i törvény módosításnál szélesebb körű adományozási lehetőséget felvázoló ombudsmanok szólaljanak fel a barátok közti adományozás engedélyezése érdekében.

Megfelelő számú aláíró esetében a petíciót az Európai Parlamentnek is be fogjuk nyújtani online formában.

(Az európai polgárok egyik alapvető joga:Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 227. cikke értelmében minden polgár joga, hogy bármikor – akár a saját nevében, akár másokkal együtt – petíciót nyújtson be az Európai Parlamenthez.)

Aláírásommal támogatom a petíciót, amelynek célja, hogy egymást ismerő személyek között is létrejöhessen a petesejt adományozás.

Szervező: PDK

http://www.petesejtdonor.hu/