A magyarellenes rasszizmus, nácizmus, fasizmus ellen

A magyarellenes rasszizmus, nácizmus, fasizmus, a népirtásra törekvő tevékenységek ellen

Ideje, hogy az Országgyűlés és Magyarország Kormánya megfelelő jogi védelmet adjon az ország  azon polgárainak is, akik magyarnak vallják magukat.

Történelmi és mai példák igazolják, hogy a különböző népek bizonyos csoportjai nem az együttműködésre, hanem mások legyőzésére, meghódítására, esetleg megsemmisítésére törekednek. Ma nálunk  ráragasztják a szélsőséges jelzőt azokra a magyarokra, akik a minket támadó szélsőséges, rasszista, náci  erők ellen fellépnek. A támadók pszichológiai hadviselést folytatnak,  hazugságok, rágalmak, bűnözőnek kikiáltás, kigúnyolás eszközeivel.

Veszélyben vagyunk, bár   a pusztító ellenség  nem azonosítható úgy, mint a pozsonyi csata előtt, vagy a tatárjáráskor. Ma egyszerre folyik a népesség átformálása,  a lelkek, a nemzeti tudat elleni támadás, valamint az anyagi javak elszippantása, az ország felvásárlása, az adósrabszolgaság stabilizálása, a munkának és munkabérnek  nekünk kedvezőtlen , a gyarmatosítók, profit lefölözők  számára kedvező elosztása.  Az országunk feletti uralmat  velük kollaboráns hazai politikusok segítségével próbálják megszerezni- 70 éve újratermelődik e megélhetési politikusi kör, csak a megbízók változnak.

A magyarok ellen megnyilvánuló rasszista, náci, fasiszta, népirtó szándékú megnyilvánulások ellen hatásos  intézkedéseket kérünk.

A teljesség igénye nélkül néhány terület:

Egyaránt el kell ítélni a  rasszizmust, a   népirtást, bárki követte azt el  / bűn a kánaáni városok lakosságának a zsidó törzsek általi kiirtása, a sztálini, a hitleri népirtás/. Az iskolák hitoktatók, egyházak felelőssége  hangsúlyozandó.

Ne sértsék méltóságukban a magukat magyarnak valló, a történelmi jelképeinket –köztük az Árpád sávos zászlót- tisztelő embereket  /sem a médiában, sem politikai szónoklatok során/.

Állítsák meg a magyarság kiszorítását az őseink által ránk hagyott földről. Ne finanszírozzák egyes etnikai csoportok népességrobbanását, hanem ésszerű, támogatott családtervezés segítségével adják meg a lehetőséget a tanulásukra és társadalmi beilleszkedésükre.

Utasítsuk vissza más országok beavatkozásait a magyar belügyekbe-pl. olyan javaslatot, hogy mely pártot kellene betiltani, ill. pénzzel vagy idegen állami beavatkozással történő beavatkozást a politikai folyamatokba.

Ne hallgassák el a bűnözők származása  miatti érzékenyégre hivatkozva  a magyar lakosság bűnöző bandák általi kifosztását, megölését, mert a mai gyakorlat bűnpártolás gyanúját veti fel.

A külföldről támogatott, ún. jogvédő csoportok tevékenységét megfelelő  vizsgálat  alá kell vetni, hogy nincs- e magyarellenes rasszista gyakorlatuk.

Magyarellenes fasiszta diktatúra előkészítésére utalhatnak a választásokra készülő egyes politikusok kijelentései /Mesterh.: az Árpád sávos zászlót lengetők a fasizmus vírusát hordozzák, vagy Bajna..: egyes szavazók úgy járnak a Fidesz és a Jobbik között, mint egyesek a pakisztáni és afganisztáni határon át-ezen kijelentés például a bombacélpont megjelölésre asszociál/. A nemzeti érzelmű választók megfélemlítése a jelenlegi demokrácia szabályait átlépi, terrorizmus gyanúját kelti.