A Bokor Közösségek 2018/2019-es Képviselete a Honvéd Kadét Program iskolákból való kivonására kéri a kormányt

Címzett: Magyarország Kormánya

 

                                                 NYÍLT LEVÉL   

   Mi, a katolikus gyökerű Bokor Közösség tagjai igyekszünk a Jézustól tanult békességteremtés jegyében élni, mely az erőszakmentes megoldások keresésére irányul. Ennek következtében fiataljaink jelentős része, előttünk mintaként haladva, a 70-es, 80-as években megtagadta a katonáskodást, ezért több évi börtönt is vállalva. Sokan pedig katonakönyvünk visszaküldésével jeleztük, hogy nem kívánunk részt vállalni semmiféle erőszakszervezetben. Szót emeltünk minden olyan kezdeményezés ellen, amely a „jogos önvédelemre” hivatkozva mások életének elvételére adna lehetőséget. Hitünk szerint minden élet szent és védendő! A történelmi tapasztalat is azt mutatja, hogy az erőszak erőszakkal nem győzhető le. Aggódással tölt el bennünket, hogy gyermekeink, fiataljaink az erőszakos megoldások erényként való oktatásában részesüljenek.    Úgy gondoljuk, hogy az ószövetségi „Ne ölj” parancsot, az ellenséget nem ismerő Jézus, még tovább szigorította: nála nem csak a gyilkosság, hanem már a harag is szemben áll a feltétlen Isten- és emberszeretettel (Mt 5,21-22).  

    Ezért szomorúan olvastuk a Honvéd Kadét Programról szóló híradásokat, annak tantervét és a tényt, hogy 55 magyar középiskolában - önként választhatóan ugyan - már be is vezették az oktatását.    Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy magyar középiskolák falai között szeptembertől nyílt és tervszerű katonai propaganda zajlik!   

   Tudjuk, hogy a középiskolás életszakaszban a legnyitottabbak, de legbefolyásolhatóbbak is a fiatalok. Álláspontunk szerint ebben az életkorban a kadét-program tartalmával ellentétben, éppen a helyes önismeretre, empátiára, konfliktuskezelésre, erőszakmentes kommunikációra kellene motiválni és tanítani őket. Az evangéliumok szellemében erre bíztat minket a II.Vatikáni Zsinat is, amikor azt írja: „Az ifjúság nevelői és a közvélemény irányítói tekintsék súlyos kötelességüknek, hogy az új, békét szerető szellemet mindenkibe beleplántálják” (GS V.fej.I/82.). Arra bíztat minket, hogy a gyűlölködés helyett a békességre törekvés szellemével és gyakorlati megvalósításával járuljunk hozzá az emberiség boldogulásához. Hitünk szerint ezek biztosítanák az igazi hazaszeretetet is, melynek következtében felelős, dönteni képes, gondolkodó, mások szükségleteire figyelni tudó felnőtt emberek kerülnének ki a középiskoláinkból. Országunknak is az lenne jó, ha lelkiismeretükre hallgató és nem a parancsra cselekvés szokásrendszerét elsajátító fiataljaink lennének. A parancsuralmi rendszerek már rengeteg borzalmat okoztak a világban.   

   Fontosnak gondoljuk, hogy magyar identitástudatra és hazaszeretetre neveljük gyermekeinket, de elutasítjuk, hogy erre hivatkozva militarizálják fiataljainkat!

   Kérjük, szempontjaink figyelembevételével gondolják át a Honvéd Kadét Program iskolákból való kivonásának lehetőségét.

Tisztelettel:

A BOKOR, 2018/2019-es Közös Képviselete: Bajnok Kristóf, Csizovszki Sándor, Dr.Kőszegi Tamásné, Mészárosné Lázi Zsuzsanna, Orbán Ádám, Nagybán Edit, Polinger Ágnes, Tanos András, Vargáné Szijártó Mária

 

Budapest, 2018. szeptember 15.  


Csizovszki Sándor (Bokor Közösségek idei titkára)    Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével