Volt egyszer egy laktanya az Üllői úton

Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével

Döntöttünk, magán kezdeményezés lesz!

2022-10-10 20:22:13

Kedves Bajtársak, Kollégák!

🇭🇺 Szeretném arra kérni az emlékhely támogatóit, hogy mindannyian törekedjünk a normális kompromisszumok megkötésére az alapvető cél érdekében, mert mától a megvalósítás aktív szakasza következik!

🤔 Bár tudom, hogy az "emlékfal" támogatottsága a körünkben magas, sőt magam is egy múzeum és toborzó irodaként is funkcionáló emlékhelyet álmodtam a még üres területre, viszont a HM teljes támogatása nélkül nem tartom kivitelezhetőnek. A HM viszont most ezt nem támogatja.

😍 Azonban magán kezdeményezésként, az érintettek adományaiból egy "emlékkő" két-három táblával, vagy felirattal megvalósítható.

😢 A HM jelenleg - érthető okokból - az emlékművel való foglalkozást, és anyagi fedezet biztosítását nem tartja reálisan kivitelezhetőnek. Ezt vitathatjuk, de azzal nem jutunk előbbre.

😍 Ezért a Fradi előzetes javaslatával élve egy "emlékkő" önerős elhelyezését magán úton kezdeményezzük. A továbbiakban is az 1898-tól 2008-ig tartó teljes időszaknak emléket kívánunk állítani. Az itt volt laktanyának és az azt egykor szálláshelyként használt 1. m. kir. honvéd gyalogezrednek, valamint a tisztképző intézményeknek, főleg az ETI, Zalka, Bolyai iskoláknak.

♥️ Tehát egy olyan sziklát keresünk, amelynek három oldalára lehet emléktáblát elhelyezn, vagy feliratot vésni.

1️⃣ Első lépésként az FTC vezetését keressük meg ismét, hogy az előzetes javaslata megerősítését kérjük.

2️⃣ Ezt követően az adománygyűjtés azonnali elindításával folytatjuk, az önerő biztosítása érdekében. 

♥️ Az emlékkő kiválasztásához és az emléktáblák elkészittetéséhez Vargha Tamás miniszterhelyettes úr megígérte az államtitkárság segítségét. Sőt az önrész esetleges kiegészítését is elképzelhetőnek tartja. Ezért is fontos, hogy minél nagyobb önrészt össze tudjunk gyűjteni!

♥️Meggyőződésem, hogy az önerős kezdeményezés következtében még inkább magunkénak érezzük majd az "emlékhelyet".

🏦 Az adománygyűjtés indításáról hamarosan közleményt adunk ki. Kérem, kísérjétek figyelemmel a Facebook csoport üzeneteit is, és támogassátok a megvalósítást!


Buth Sándor

Felmérés

2022-09-12 17:15:13

Az alábbi linkre kattintva lehetőséget biztosítunk a véleményetek megfogalmazására.

Kérjük minél többen éljetek vele, mert ezzel is segítitek a munkánkat, közös célunk elérését.

https://forms.gle/vjwZHr8xvSApQmFV7


Buth Sándor

Kerekasztal megalakítása

2022-08-14 08:39:56

IMG_20220811_194122.png

Szeretném megkérni azokat, akik a "Kerekasztal" tagjai lennének (és havonta leülnének egyeztetni) , hogy szándékukat az Alapítvány Európa Kontakt Buth (EKBA) email címén eukontakt.com kukac gémail pont com jelezzék!

FB_IMG_1658745928616.jpg

 

Kövessétek honlapon is a munkánkat!

https://ekba.hu/honvedelem/szolidaritas-katonainkkal/


Buth Sándor

Emlékfal

2022-07-29 19:28:39

Kedves Támogatók!

Köszonöm, hogy ma már 285 fő az aláírásával is támogatja a kezdeményezést. Sajnos a minisztérium átszervezése miatt lassan haladunk, de jó úton járunk ahhoz, hogy valamiféle megoldást találjunk a 110 éves időszak emlékének méltó megőrzését szolgáló emlékhelynek a megvalósítása érdekében.

Szeretném mindenkinek a figyelmébe ajánlani az Európa Kontakt Buth Alapítvány honlapján olvasható híreket. Sőt örömmel veszem, ha az új tisztségviselőket magának tudó alapítvány támogatói közé minél többen jelentkeztek.

https://ekba.hu/csatlakozas/

A Facebookon létrejött csoport már 730 feletti taglétszámmal bír, ami lehetővé teszi, hogy minél szélesebb körben ismert legyen az a vágyunk, hogy az Üllői úton katonai emlékhely legyen a 2008-ban földig rombolt és ma egy hatalmas és gyönyörű kézilabda csarnoknak helyet biztosító területen.

https://www.facebook.com/groups/1303811270112428/?ref=share_group_link

Mindenkitől szeretném kérni, hogy foglaljon állást az emlékhely ügyében, mert sikerült elérnünk, hogy Vargha Tamás miniszterhelyettes úr államtitkársága hamarosan újabb egyeztetésre hívja a különböző kezdeményezés képviselőit, ahol véglegesen dönteni kell, hogy milyen kéréssel fordulunk az FTC-hez, mint tulajdonoshoz. Ezért az alábbi kérdésekre kell választ kapnunk, hogy a petíciót aláírók képviseletében tudjunk nyilatkozni az egyeztetésen.

Az elmúlt időszakban a terület feltérképezése megtörtént, és két olyan területet találtunk, ahol a Facebook csoportban támogatást kapott emlékfal építése megvalósítható lenne.

FB_IMG_1657882411265.jpg

Természetesen ez egy példa csupán, és az emlékfalnak illeszkedni kell a csarnokhoz is. Ahhoz ragaszkodunk, hogy az ágyúk ott legyenek, és külön emléktáblák legyenek a laktanya, a honvéd gyalogezred és a műszaki tisztképzés emlékére.

Üdvözlettel,

But Sándor 

 

 

 

 


Buth Sándor

Tájékoztatás az első megbeszélésről 04.28.

2022-04-28 14:05:42

🇭🇺 "Felkérjük a Magyar Kormány, benne a Honvédelmi Minisztérium, valamint Ferencváros önkormányzatának illetékeseit, hogy együtt, közösen, velünk érintettekkel is egyeztetve alakítsák ki hivatalos álláspontjukat az Üllői út 133-135. alatt volt műemlék jellegű laktanya, és az abban működött, és a tisztképzés fellegvárának tartott kitűnő intézmények emlékének méltó megőrzését szolgáló ''Emlékhelynek'' a létrehozásával kapcsolatban!"

🇭🇺 Mint azt Ti is tudjátok, a fenti kérésünket tartalmazó petíciót indítottuk útjára március 20-án, amelyről levélben tájékoztattuk a városrész önkormányzatát és a Honvédelmi Minisztériumot is.

 🇭🇺 Eddig már 186 ember vállalta aláírásával is, hogy támogatja ezt a kezdeményezést. Nektek ezt nagy tisztelettel köszönjük Dogossy Károly kollégámmal!

 🇭🇺 Talán ennek is köszönhető, hogy a ferencvárosi önkormányzat is foglalkozik a kérdéssel, és örömünkre a Honvédelmi Minisztérium egyeztetésre hívott bennünket.

🇭🇺 Másik két-három hasonló kezdeményezés is érkezett a minisztériumhoz, amely kezdeményezések ismereteink szerint egy-egy intézménynek (1. mk. honvéd gyalogsági ezrednek, vagy a Bolyai főiskolának) kívánnak egy emléktáblát állítani. A terület jelenlegi "gazdája" az FTC, amely nyitott a kezdeményezésre, de teljesen érthető módon arra kéri a több kezdeményezés képviselőit, hogy előbb alakítsunk ki egy közös álláspontot és elképzelést. 

🇭🇺 Köszönettel vettük a Honvédelmi Minisztérium illetékes szerve meghívását, és április 28-án mi egy átfogó, és senkit sem kirekesztő "Emlékhely" (nem egy "sima" emléktábla) HM és Ferencváros Önkormányzata közös megvalósítása mellett érveltünk. Célunk a 110. évet élt laktanyában egykor működött minden egyes intézménynek emléket állítani. Alapvetően azt gondoljuk, hogy az "Emlékhely" létrehozása főleg kormányzati és önkormányzati érdek, amelyet mi a magunk erejével támogatásunkról biztosítunk! 

🇭🇺 Ezért három változat megvalósítását támogatjuk, de számunkra az első változat az, ami szerintünk a helyhez legméltóbb lenne!

1) Egy nagyobb szabású helytörténeti és katonatörténeti projekt megvalósítása. Mindezt elsősorban egy nagyobb volumenű "Emlékhelynek" (múzeumnak, haditechnikai parknak) a létrehozásával kívánjuk elérni, amely kiállító- és közösségi térként üzemelhet, és egy katonai toborzó iroda feladatát is elláthatja.

2) Központi erőforrás hiányában legalább egy olyan "Emlékhely" elhelyezését tudjuk csak támogatni az adott területen, amely az közismert ágyúk hátterében minden volt katonai szervezetnek külön emlékművét, egységben tartalmazza, egy legalább 10x10 m-es szabad területen.

3) Végül, ha csupán magán adakozásból létrejövő "Emlékhelyre" van csak lehetőség, akkor is azt javasoljuk, hogy azon minden intézmény említésre kerüljön - egy, vagy több táblán - a kézilabda csarnokon kívül elhelyezve.

🇭🇺 A HM illetékes szerve által összehívott egyeztetésen mi a fentieket képviseltük, a kezdeményezést aláírók nevében. Megnyugtatónak tartjuk, hogy a megbeszélésen résztvevő, és ma még aktív bajtársaink is hasonlóan vélekednek a laktanya és intézményei emlékének méltó megőrzése tárgyában, és ezt terjesztik az államtitkár úr elé.

🇭🇺 Kérjük, hogy tárgyalási pozíciónkat tovább erősítendő, minél több emberhez juttassátok el a petíciót, hogy minél többen aláírják! 

🇭🇺 Mivel a petíció aláírásával megadott adatokat nem szeretnénk általában a kapcsolattartáshoz felhasználni, ezért a közösségi médiában indított Facebook csoportba várunk mindenkit, aki támogatja az "Emlékhely" megvalósítását és későbbi fenntartását!

🇭🇺 Minden ötletet, felajánlást, és javaslatot itt - "az Üllői úti építészeti és katonai emlékhelyért" Facebook csoport felületén - is meg lehet beszélni. Ezért kérjük, hívjatok be mindenkit ebbe a csoportba!

                                    Üdvözlettel,

                         Buth Sándor és Dogossy Károly

https://www.facebook.com/groups/1303811270112428/?ref=share

 


Buth Sándor és Dogossy Károly

Egyeztetés a HM-ben

2022-04-26 11:13:11

inbound2974526593278446408.png

"Felkérjük a Magyar Kormány, benne a Honvédelmi Minisztérium, valamint Ferencváros önkormányzatának illetékeseit, hogy együtt, közösen, velünk érintettekkel is egyeztetve alakítsák ki hivatalos álláspontjukat az Üllői út 133. alatt volt műemlék jellegű laktanya, és az abban működött, és a tisztképzés fellegvárának tartott intézmények emlékének megőrzését szolgáló Emlékhelynek a létrehozásával kapcsolatban!"

Mint azt Ti is tudjátok, a fenti kérésünket is tartalmazó petíciót indítottuk útjára márciusban, amelyről tájékoztattuk a városrész önkormányzatát és a Honvédelmi Minisztériumot is.

Eddig már 184 ember vállalta aláírásával is, hogy támogatja ezt a kezdeményezést. Nektek ezt nagy tisztelettel köszönjuk Dogossy Károly kollégámmal!

Talán ennek is köszönhető, hogy a ferencvárosi önkormányzat is foglalkozik a kérdéssel, és a Honvédelmi Minisztérium egyeztetésre hívott bennünket, mivel másik két-három hasonló kezdeményezés is érkezett a minisztériumhoz. Azok a kezdeményezések az ismereteink szerint egy-egy intézménynek (1. gyalogsági ezrednek, vagy a Bolyai főiskolának) kívánnak emléktáblát állítani. Ezért ismételten arra kérünk benneteket, erősítsétek meg, hogy mi egy átfogó és senkit sem kirekesztő emlékhelyet (nem egy sima emléktáblat) akarunk!

Célunk a 110. évet élt laktanyában működött minden intézménynek emléket állítani. Alapvetően azt gondoljuk, hogy az emlékhely létrehozása kormányzati és önkormányzati érdek, amelyet a magunk erejével támogatásukról biztosítunk! Ezért három változat megvalósítását támogatjuk, de számunkra az első változat az, ami szerintünk a helyhez legméltóbb lenne!

1) Egy nagyobb szabású helytörténeti és katonatörténeti projekt megvalósítása. Mindezt elsősorban egy nagyobb volumenű emlékhelynek (múzeumnak) a létrehozásával kívánjuk elérni, amely kiállító és közösségi térként üzemelhet, és egy katonai toborzó iroda feladatát is ellathatja.

2) Erőforrás hiányában legalább egy olyan emlékhely elhelyezését támogatjuk csak az adott területen, amely az ismert ágyúk hátterében minden volt katonai szervezetnek külön emlékművét egységben tartalmazza egy legalább 10x10 m-es szabad területen.

3) Végül, ha csupán magán adakozásból létrejövő emlékhelyre van lehetőség, akkor is azt javasoljuk, hogy azon minden intézmény említésre kerüljön, egy, vagy több táblán, a csarnokon kívül elhelyezve.

A HM illetékes szerve által összehívott egyeztetésen a fentieket képviseljük a kezdeményezést aláírók nevében. 

Kérjük, támogassátok a tárgyalási pozíciónkat, és minden ötletet, felajánlást, javaslatot külön is juttassatok el hozzánk! 

Az egyeztetés után tájékoztatást fogunk küldeni a megadott elérhetőségeken!


Buth Sándor és Dogossy Károly

Közlemény 2022.04.19.

2022-04-19 13:41:10

 

Emléktábla vagy emlékhely?

IMG_20220419_150840.png

Kezdeményezésünket eleve pártpolitika mentesen hirdettük meg és ehhez továbbra is ragaszkodni fogunk. Ennek ellenére türelemmel vártunk a választás lezárultát követő időszakig, de most már érdekelt bennünket, mi a helyzet a Honvédelmi Minisztérium és Ferencváros Önkormányzata háza táján a kezdeményezés kapcsán.

A HM illetékese az alábbi választ küldte érdeklődésünkre.

"Mint ahogy telefonon beszéltünk az FTC vezetőjétől kapunk választ, hogy milyen formában tudjuk elhelyezni a megemlékezésre alkalmas emlékművet/emléktáblát, ezt követően a három kérelmezőt egy megbeszélésre meghívjuk."

Ebből egyértelműen levonható az, hogy utódainkat nem különösebben mozgatja meg a katonai történelem és a tisztképzés emlékének ápolása, mivel eleve egy emléktábla elhelyezését szorgalmazza csak. 

Természetesen már az is valami, ha legalább egy emléktábla őrzi a hely múltját, és ebben a HM szerepet vállal. Bár kíváncsian várom, hogy a három civil szervezet hogyan gondolja egy emléktáblán megörökíteni mindazt, ami ezt a területet emlékezetessé tette annak idején. 

Mi ezért a továbbiakban is egy nagyobb volumenű emlékhelynek a kialakításában gondolkodunk. De szeretnénk minden támogatót megkérni, hogy válasz levélben, vagy üzenetben jelezze felénk, mit gondol az emlékhelynek a kialakításáról! Amennyiben csupán egy emléktábla elhelyezését vállalja a HM, akkor is támogatjuk a megvalósítást? Sokan anyagi hozzájárulást is jeleztek, ezért fontos lenne tudni, hogy az emlékmű, vagy emléktábla kialakításához, esetleg mindkettőhöz való hozzájárulást jelenti ez?

Akik jelezték, hogy a szervezésben is részt vennének, azokat kérjük, hogy az E-mail címre írják meg miben tudnak segíteni!

Üdvözlettel,

Buth Sándor


Buth Sándor

Tájékoztatás 22.03.30.

2022-03-30 19:50:28

Kedves Barátaink!

Köszönjük, hogy már 138 fő a nevét vállalva támogatja a kezdeményezést, és várjuk további bajtársaink csatlakozó aláírását is.

Engedelmetekkel jelenleg Károly Dogossy kollégámmal közösen képviseljük a kezdeményezés támogatóit a HM illetékeseivel, Ferencváros önkormányzatának illetékeseivel és a hasonló kezdeményezést indító civil szervezetek képviselőivel folytatott egyeztetéseken.

A civil szervezetek között van olyan, amelyik csak a laktanyában elszállásolására került gyalogsági ezrednek, 1945-ig, és van olyan civil szervezet, amely csak a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskolának kíván emléket állítani.

Ahogyan mi a petíció szövegében is megfogalmaztuk, ragaszkodunk ahhoz, hogy az 1898-ban épült laktanya minden érintett intézményének, helytörténeti és építészeti örökségének, valamint a magyar műszaki tisztképzésnek méltó emlékhelyet állítsunk fel az elmúlt több mint 💯 év társadalmi és politikai korszakaitól, kormányainak összetételétől teljesen függetlenül. Ezt már a várhatóan április végére tervezett első egyeztetésen megerősítjük a többi résztvevő felé.

Mivel a petíció aláíróinak adataival nem szeretnénk visszaélni, arra kérünk mindenkit, hogy a petíció közlemény rovatát kísérje figyelemmel! Azok, akik a kezdeményezés minden részletéről információt kíván, vagy a tervezésben, szervezésben, végrehajtásban részt kíván venni, legyenek szívesek E-mailben külön megírni, amivel felhatalmazást ad nekünk a levelezésre!

 


Buth Sándor és Dogossy Károly

Hozzájárulás kérése

2022-03-22 13:07:44

Kedves Kollégák!

A felhivasunk elindult. Kérlek benneteket, segítsetek, hogy minél nagyobb társadalmi támogatást kapjon! Ezért a lehető legtöbb helyen ismertessétek!

Megkerestük a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény vezetését is a támogatás és segítés érdekében. Amint választ kapunk tájékoztatunk benneteket. 

Felkértük Ferencváros önkormányzatának illetékeseit is, hogy szeretnénk együttműködni velük ha a kérésünket támogatják, ezért egyeztető megbeszélést kértünk. Baranyi Krisztina polgármester asszony kérte, hogy hivatalos formában juttassuk el az önkormányzathoz a kezdeményezésünket.

A következő lépés a HM illetékes szervek tájékoztatása lesz, és kérjük az együttműködésüket. 

Mindezen feladatok ellátására ki kell jelölni a kezdeményezés képviselőit. Mivel jelenleg még csupán 50 fő támogatója van a kezdeményezésnek, azt javaslom járuljatok hozzá, hogy egyelőre Dogossy Károly és jómagam Buth Sándor képviseljük a kezdeményezés támogatóit az egyeztetéseken! A későbbiekben természetesen számítunk mindazokra akik a szervezésben aktív szerepet vállalnak és megszervezzük azt is, hogy a támogatók a lehető legdemokratikusabb módon eldónthessék kik képviseljék őket és milyen irányban haladjon az emlékhely létrehozása.

Bárkinek bármilyen észrevétele van, ne habozzon, ossza meg velünk!

Üdvözlettel,

Buth Sándor nyá. ezds.


Buth Sándor és Dogossy Károly

Elindult a kezdeményezés!

2022-03-21 12:50:24

Lehet, sokan azt mondják, nem alkalmas az időpont egy ilyen kezdeményezés útba indításához. Szerintünk viszont ilyen alapon bármikor meg lehet akadályozni, hogy egy nemes célért több ember felemelje a szavát. És az is igaz, hogy 2008. nem tegnap volt. Tudjuk ezt mindannyian. Azonban saját múltunk emlékeit őrizni soha nem késő! Nagyon sajnáljuk, hogy másfél évtized alatt nem történt semmi, hogy az Üllői úton egykoron állt laktanya és az abban egy évszázadon át működő intézmények - közöttük a nekünk fiatal korunkban "otthont adó" tisztképző intézmény - emlékének megőrzése érdekében. Mi most láttuk elérkezni az idejét annak, hogy erre felhívjuk a figyelmet, és arra kérünk mindenkit, hogy támogassa aláírásával a kezdeményezést! Mi nem kívánunk pártpolitikai, sőt még politikai ügyet sem kreálni ebből, csupán tisztán katonatörténeti és építészeti örökségünknek kívánunk méltó emléket állítani. Ahogyan felhívásunkban is szerepel, elsősorban az érintett kormányzati és önkormányzati szervektől várjuk el az emlékhely létrehozását, de ehhez minden tőlünk telhető erkölcsi és anyagi támogatást is megadunk az illetékesek számára. Végső soron a magán adakozásból létrejövő szerény emléktábla elhelyezését is elfogadjuk, azonban a mi határozott véleményünk az, hogy ennek a katonatörténeti és építészeti örökségnek, valamint a magyar műszaki tisztképzésnek az emléke ennél többet érdemel!

Csatlakozz, hozzánk, ha te is így gondolod! Kérjük fel közösen az illetékes hatóságokat, hogy ez ügyben minket is bevonva intézkedni szíveskedjenek!


Buth Sándor



Petíció megosztása

Segítsd ezt a petíciót, hogy több aláírást érjen el.

Hogyan lehet népszerűsíteni egy petíciót?

  • Ossza meg a petíciót a Facebook oldalán és a petíció témájához kapcsolódó csoportokban.
  • Vegye fel a kapcsolatot a barátaival.
    1. Írjon egy üzenetet, melyben részletezi, miért írta alá ezt a petíciót. Ez segít másoknak megérteni, hogy milyen fontos ez a téma, így valószínűbb, hogy ők is aláírják a petíciót.
    2. Másolja ki és illessze be a petíció webcímét az üzenetbe.
    3. Küldje el az üzenetet e-mail, SMS, Facebook, WhatsApp, Twitter, Skype, Instagram és LinkedIn használatával.