NAT 2020 – NEM!

Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével

Nat 2020 - NEM! 10.000 aláíró - híradás, köszönet, kérés

2020-02-09 19:43:27

Kedves Barátunk, Támogatónk!  

Köszönjük, hogy kiálltál közös ügyünk mellett! A 10.000-es támogatás komoly eredmény.  

Kérünk, tégy meg mindent, hogy petíciónkat minél többen megismerjék, s ha egyetértenek vele, alá is írják.  

Bizonyára tudsz róla, hogy tegnap furcsa versenyfutás kezdődött: a mi kezdeményezésünkre válaszul elindult egy aláírásgyűjtés a Nat mellett (szintén a petíciók-oldalon), és rendkívül dinamikusan növekszik az aláírások száma. A Nat támogatását szorgalmazó felhívás kizárólag a hazafiságra és a magyarság megmentésére hivatkozik, sem pedagógiai, sem irodalomtanítási érvei nincsenek, a Nat-kritikusokat pedig a nemzet ellenségeiként aposztrofálja.

Mi nem akartunk, nem akarunk versenyezni velük. Ezzel a szellemiséggel és a hátterében álló, professzionális gépezettel szemben hatékonyan föllépni nem is igen tudunk, nem is áll szándékunkban.

Mégis: fontosnak tartjuk, hogy az oktatásért, a gyerekekért, a magyar kultúráért, szegény hazánkért aggódó szavaink minél szélesebb körben ismertté váljanak, és a velünk egyetértők kinyilváníthassák csatlakozásukat, tiltakozásukat. Ezért indítottuk a petíciót. Sokan vagyunk, akik hajlandók föllépni a káros, veszélyes törekvésekkel szemben – a gyakorlati haszon bizonytalansága ellenére is. Sokan vagyunk, akik nem szűnünk meg alapvető értékek védelmében felemelni a szavunkat.  

Babits Mihály versével erősítsük, biztassuk magunkat:  

„Mert semmi vagy, ha nem vagy ellenállás.

Vigyázz, ne fújjon rajtad át a szél!

Őrizzed árnyékodban szent, komoly

s nyugodt dolgok biztos lélekzetét.”  

 

Kérjük, saját lehetőségeidet kihasználva szerezz híveket, támogatókat a petícióhoz. Ismerősökkel, kollégákkal, szülőtársakkal való beszélgetésre, levélküldésre gondolunk a közösségi oldalakon történő megosztás mellett.

 

Budapesten, 2020. február 9-én  

Tamás Ferenc

Magyartanárok Egyesülete


Tamás Ferenc, Magyartanárok Egyesülete

Köszönet és biztatás

2020-02-09 14:03:13

Kedves Barátunk, Támogatónk!  

Köszönjük, hogy kiálltál közös ügyünk mellett! A 9000-es támogatás komoly eredmény.  

Kérünk, tégy meg mindent, hogy petíciónkat minél többen megismerjék, s ha egyetértenek vele, alá is írják.  

 Bizonyára tudsz róla, hogy tegnap furcsa versenyfutás kezdődött: a mi kezdeményezésünkre válaszul elindult egy aláírásgyűjtés a Nat mellett (szintén a petíciók-oldalon), és rendkívül dinamikusan növekszik a támogatóik száma. A Nat melletti kiállást szorgalmazó felhívás kizárólag a hazafiságra és a magyarság megmentésére hivatkozik, sem pedagógiai, sem irodalomtanítási érvei nincsenek, a Nat-kritikusokat pedig a nemzet ellenségeiként aposztrofálja.

Mi nem akartunk, nem akarunk versenyezni velük. Ezzel a szellemiséggel és a hátterében álló, professzionális gépezettel szemben hatékonyan föllépni nem is igen tudunk, nem is áll szándékunkban.   

Mégis: fontosnak tartjuk, hogy az oktatásért, a gyerekekért, a magyar kultúráért, szegény hazánkért aggódó szavaink minél szélesebb körben ismertté váljanak, és a velünk egyetértők kinyilváníthassák csatlakozásukat, tiltakozásukat. Ezért indítottuk a petíciót. Sokan vagyunk, akik hajlandók föllépni a káros, veszélyes törekvésekkel szemben – a gyakorlati haszon bizonytalansága ellenére is. Sokan vagyunk, akik nem szűnünk meg alapvető értékek védelmében felemelni a szavunkat.  

Babits Mihály versével erősítsük, biztassuk magunkat:  

„Mert semmi vagy, ha nem vagy ellenállás.

Vigyázz, ne fújjon rajtad át a szél!

Őrizzed árnyékodban szent, komoly

s nyugodt dolgok biztos lélekzetét.”  

 

Kérjük, saját lehetőségeidet kihasználva szerezz híveket, támogatókat a petícióhoz.  

 

Budapesten, 2020. február 9-én  

Tamás Ferenc

Magyartanárok Egyesülete


Tamás Ferenc, Magyartanárok Egyesülete



Petíció megosztása

Segítsd ezt a petíciót, hogy több aláírást érjen el.

Hogyan lehet népszerűsíteni egy petíciót?

  • Ossza meg a petíciót a Facebook oldalán és a petíció témájához kapcsolódó csoportokban.
  • Vegye fel a kapcsolatot a barátaival.
    1. Írjon egy üzenetet, melyben részletezi, miért írta alá ezt a petíciót. Ez segít másoknak megérteni, hogy milyen fontos ez a téma, így valószínűbb, hogy ők is aláírják a petíciót.
    2. Másolja ki és illessze be a petíció webcímét az üzenetbe.
    3. Küldje el az üzenetet e-mail, SMS, Facebook, WhatsApp, Twitter, Skype, Instagram és LinkedIn használatával.



Fizetett hirdetés

3000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Tudjon meg többet...

Facebook