Mondj nemet a Klubrádió megszüntetésére

Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével

HOLNAP BEZÁRJÁK A PLANETÁRIUMOT - RAJTUNK MÚLIK, HOGY KINYITJÁK-E ÚJRA!

2017-06-17 15:12:14

A petíciót itt lehet aláírni:  http://citizengo.org/hu/70885-mentsuk-meg-planetariumot  

MENTSÜK MEG A PLANETÁRIUMOT!  

A Planetáriumot 2017. június 18-án bezárják, mert sem a magyar állam, sem a fővárosi vezetés, sem pedig a X. kerületi önkormányzat nem támogatja az épület felújítását.  

Mindez azt jelenti, hogy hazánk legnagyobb égbolt színházának - amely 1977 óta működik – örökre bezárják a kapuit.   Senki számára sem kétséges, hogy a Planetárium egyedülálló, és sokrétű tevékenységére szükség van, melyet az elmúlt harminc évben folyamatosan végzett.  

Pótolhatatlan veszteséget fog okozni a Planetárium bezárása, hiszen ezáltal meg fog szűnni az ott folyó csillagászati ismeretterjesztés, nem lesznek az iskolai oktatást kiegészítő műsorok, és nem lesz többé égbolt színház sem.   Ezért ennek a petíciónak az aláírói felszólítják a magyar államot, a fővárosi vezetést, és a X. kerületi önkormányzat, hogy haladéktalanul hozzanak érdemi döntést a Planetárium megmentése érdekében.  

Ennek a petíciónak a célja, hogy a Planetárium épületét korszerűen felújítsák, és a XXI. századi kívánalmaknak megfelelő technikai felszereltséggel lássák el.   Ezért fontos, hogy mindazok aláírják ezt a petíciót, akik szeretnének újra ellátogatni a Planetáriumba, és azt kívánják, a gyermekeik, és az unokáik is megtehessék majd ezt.

Végh Edvárd

MENTSÜK MEG A PLANETÁRIUMOT!

2017-06-03 07:19:25

A Planetáriumot 2017. június 18-án bezárják, mert sem a magyar állam, sem a fővárosi vezetés, sem pedig a X. kerületi önkormányzat nem támogatja az épület felújítását.

Mindez azt jelenti, hogy hazánk legnagyobb égbolt színházának - amely 1977 óta működik – örökre bezárják a kapuit.

Senki számára sem kétséges, hogy a Planetárium egyedülálló, és sokrétű tevékenységére szükség van, melyet az elmúlt harminc évben folyamatosan végzett.

Pótolhatatlan veszteséget fog okozni a Planetárium bezárása, hiszen ezáltal meg fog szűnni az ott folyó csillagászati ismeretterjesztés, nem lesznek az iskolai oktatást kiegészítő műsorok, és nem lesz többé égbolt színház sem.

Ezért ennek a petíciónak az aláírói felszólítják a magyar államot, a fővárosi vezetést, és a X. kerületi önkormányzatot, hogy haladéktalanul hozzanak érdemi döntést a Planetárium megmentése érdekében.

Ennek a petíciónak a célja, hogy a Planetárium épületét korszerűen felújítsák, és a XXI. századi kívánalmaknak megfelelő technikai felszereltséggel lássák el.

Ezért fontos, hogy mindazok aláírják ezt a petíciót, akik szeretnének újra ellátogatni a Planetáriumba, és azt kívánják, a gyermekeik, és az unokáik is megtehessék majd ezt.

A petíciót itt lehet aláírni: 

http://citizengo.org/hu/70885-mentsuk-meg-planetariumot

Végh Edvárd

Online Petíció a Gyermekek Ingyenes Étkeztetéséért!

2014-02-18 09:59:08

ONLINE PETÍCIÓ A GYERMEKEK INGYENES ÉTKEZTETÉSÉÉRT!

SZÜNTESSÜK MEG A GYERMEKÉHEZÉST MAGYARORSZÁGON!

Online petíciónk célja, hogy Magyarországon minden gyermek naponta ingyen étkezhessen az óvodában, és az általános iskolában! Éppen ezért rendkívül fontos, hogy minél többen csatlakozzanak a kezdeményezésünkhöz, amely csak akkor lehet sikeres, ha képes egy társadalmi összefogást életre hívni.

Őszintén bízunk abban, hogy a petíciónkat sokan fogják aláírni, és sokan fognak sokakat arra ösztönözni, írják alá ők is, mert minden nappal egyre csak nő azoknak a gyermekek a száma, akiknek szembe kell nézniük az éhezés rettenetével. Útjára kellett indítanunk ezt a kezdeményezést, mert eljött a cselekvés ideje!

Hazánkban jelenleg már közel félmillió gyermek éhezik, és nélkülözik. Azonban nem csupán a társadalomnak, nem csak nekünk, állampolgároknak, hanem magának az államnak is egyetemleges felelőssége, hogy megtegyen minden tőle telhetőt a gyermekéhezés megszüntetése érdekében!

Mindazok, akik aláírják ezt a petíciót, felemelik a szavukat, és felszólítják az Országgyűlést, és a Kormányt, hogy alkosson olyan törvényi szabályozást, amely lehetővé teszi az óvodás, és általános iskolás gyermekek számára a napi ingyenes étkezés biztosítását. Kezdeményezésünk csak akkor lehet sikeres, ha minél többen csatlakoznak, minél többen aláírják a petíciót, és minél több emberhez jut el a felhívásunk!

Itt az idő, hogy megszüntessük a gyermekéhezést!

ONLINE PETÍCIÓ ALÁÍRÁSA: http://stopgyermekehezes.info/?page_id=12

Email: info@stopgyermekehezes.info

Web: www.stopgyermekehezes.info

Végh Edvárd

ELÉG A JOGÉRTÉSBŐL! KAPJA MEG A FREKVENCIÁT A KLUBRÁDIÓ!

2013-06-22 08:11:19

Felszólítjuk a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóságot, hogy haladéktalanul hajtsa végre a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletét, amelyben a Klubrádiónak ítélte a 92,9 MHz-es közösségi frekvenciát, és kötelezte a Médiahatóságot a szerződés megkötésére!

Minden jogállami elvvel szembemegy, és egyértelműen jogellenesen jár el a Médiahatóság, amikor – saját megfogalmazása szerint – „tanulmányozza az ítéletben foglaltakat”, azaz gyakorlatilag megtagadja az április végén született jogerős bírósági ítélet végrehajtását.

Felhívjuk a Médiahatóság figyelmét, hogy a jogerős ítéletet nem tanulmányozni, hanem végrehajtani kell! Azonnal fejezzék be ezt az aljas, és becstelen időhúzást, amely csak egy újabb piszkos trükkjük a Klubrádió rendes működésének ellehetetlenítésére, és a sajtószabadság ellen folytatott hadjáratuk újabb állomása.

Végh Edvárd

Web: www.baldem.hu

Email: baldem@baldem.hu

Facebook oldal: https://www.facebook.com/BDKtartsvelunk

Végh Edvárd

Üdvözöljük a bíróság ítéletét: megkapta a frekvenciát a Klubrádió!

2013-04-26 07:27:41

Üdvözöljük a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletét, amely helyben hagyta az első fokon eljáró bíróság döntését, így a Klubrádió elnyerte a 92,9MHz fővárosi, közösségi frekvencián való sugárzás jogát.

Három évig tartó jogi, és társadalmi küzdelmet követően született meg ez a megnyugtató ítélet, amely véget vet a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság, valamint a Médiatanács hadjáratának, amit a Klubrádió ellen folytatott.

Köszönet illeti mindazokat, akik kiálltak a Klubrádió mellett, magasra tartották a sajtószabadság zászlaját, és felemelték a szavukat az egyik legalapvetőbb alkotmányos alapjog védelmében, amelyet a Fidesz által az országra kényszerített médiatörvény azonban még továbbra is fenyeget.

Köszönjük mindannak a közel 43.000 honfitársunknak, akik aláírásukkal támogatták a Klubrádió ügyét, és ezáltal hazánk történetében az eddigi legsikeresebb online petíció győzelemre vitelében vállaltak oroszlánrészt.

Végh Edvárd

Web: www.baldem.hu

Email: baldem@baldem.hu

Facebook oldal: https://www.facebook.com/BDKtartsvelunk

Facebook csoport: http://www.facebook.com/groups/bdktartsvelunk/

Végh Edvárd

NE TANULMÁNYOZZÁK AZ ÍTÉLETET, HANEM HAJTSÁK VÉGRE!

2013-03-06 10:59:42

Felszólítjuk a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsát, az Orbán-rezsim Főcenzori Sóhivatalát, hogy ne tanulmányozza, hanem hajtsa végre a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi bíróság ítéletét!

Felszólítjuk a Főcenzori Sóhivatalt, hogy haladéktalanul hirdesse ki a Klubrádiót a budapesti 95,3 MHz-es frekvenciára kiírt pályázat győzteseként, és szüntesse be a rádió ellen évek óta folytatott hadjáratát, amellyel nem csupán a Klubrádió működését akarja ellehetetleníteni, hanem a sajtószabadság érvényesülését is meg akarja gátolni Magyarországon!

Az Orbán-rezsim a médiatörvénnyel, és annak kreatúrájával, a Főcenzori Sóhivatallal az Európai Unió, és a világ szégyenpadjára ültette hazánkat, ezáltal hatalmas erkölcsi, és súlyos politikai károkat okozva Magyarországnak.

Mi mindannyian, akik aláírtuk a Klubrádió megmentésére indult online petíciót, és mindazok, akik nap, mint nap hallgatják a rádiót, követeljük, hogy a Klubrádió HADD SZÓLJON!

Budapest, 2013. március 6.

Végh Edvárd

Web: www.baldem.hu

Email: baldem@baldem.hu

Facebook: https://www.facebook.com/BDKtartsvelunk

Végh Edvárd

34 EZREN MÁR ALÁÍRTÁK AZ ONLINE PETÍCIÓNKAT!

2013-01-08 12:04:26

A Klubrádió megszüntetése ellen indított online petíciónkat eddig 34 ezren írták alá, egyértelművé téve, nem engedik meg az Orbán-rezsimnek, hogy a sajtószabadságot lábbal tiporva, a jogerős bírósági ítéleteket félresöpörve, és fittyet hányva a hatályos törvényekre, elhallgattassa a Klubrádiót.

Ez a példátlan összefogás - amely hazánk internetes történetében a legtöbb aláírással bíró kezdeményezésé vált - jelzésértékű: megmutatja, hogy egy (szinte) teljhatalmat kapott kormányzat sem léphet át bizonyos határokat, és egy alkotmányozó többséggel (vissza) élő politikai erőnek is vannak korlátai.

Bízunk benne, az Orbán-rezsim - Szalai Annamária által irányított - „főcenzori sóhivatala” végül visszariad attól a gyalázatos, szégyenletes, és becstelen lépéstől, hogy megszűntesse a Klubrádiót.

Addig pedig folytatjuk az aláírásgyűjtést, hogy véget vessünk a Klubrádió állami üldöztetésének!

Végh Edvárd

Web: www.baldem.hu

Email: baldem@baldem.hu

Facebook: https://www.facebook.com/BDKtartsvelunk

Végh Edvárd

34 EZREN MÁR ALÁÍRTÁK AZ ONLINE PETÍCIÓNKAT!

2013-01-08 12:03:04

2013-01-08 11:54:40

TÖBB MINT HÚSZEZREN MONDTAK NEMET :-)

2011-06-16 23:47:29

Alig kilenc nap alatt több mint húszezren mondtak nemet a Médiahatóság pályázati kiírására, amely egyértelműen a Klubrádió megszüntetésének célját szolgálja.

Az aláírásoknak ez a jelentős száma, és ez a rendkívül rövid idő, amely alatt összegyűlt, azt jelzi, hogy akik a petíciót aláírták, a demokrácia, a jogállam, a sajtószabadság, az alapvető alkotmányos, és emberi jogok mellett is kiálltak, és felemelték a szavukat.

Kérjük, osszák meg petíciónkat a barátaikkal, és ismerőseikkel, hogy minél többen mondhassanak nemet!

Ezúton is köszönjük mindazoknak, akik aláírásukkal támogatták a kezdeményezésünket!

Tisztelettel, a petíció szervezői:

Végh Edvárd                                      Hevér György

Végh Edvárd

Petíció megosztása

Segítsd ezt a petíciót, hogy több aláírást érjen el.

Hogyan lehet népszerűsíteni egy petíciót?

  • Ossza meg a petíciót a Facebook oldalán és a petíció témájához kapcsolódó csoportokban.
  • Vegye fel a kapcsolatot a barátaival.
    1. Írjon egy üzenetet, melyben részletezi, miért írta alá ezt a petíciót. Ez segít másoknak megérteni, hogy milyen fontos ez a téma, így valószínűbb, hogy ők is aláírják a petíciót.
    2. Másolja ki és illessze be a petíció webcímét az üzenetbe.
    3. Küldje el az üzenetet e-mail, SMS, Facebook, WhatsApp, Twitter, Skype, Instagram és LinkedIn használatával.