Szigorítsunk a magyar oktatási rendszeren és a fiatalok nevelésén

Az elmúlt időszak tele volt az oktatás körüli botrányokkal, melyeknek elsősorban a felsőoktatás értetlenkedő hallgatói voltak a főszereplői, akik csak követelni tudnak, de kötelezettségeikkel nincsenek tisztában!

A Jövő Generációja Egyesület clul tűzte ki, hogy közreműködik a kormány és kormányt támogató civil egyesületek azok törekvéseivel, hogy jobbá tegyék a fiatalok gondolkozását és megértessék velük a mindenkori kormányok szükséges és megkerülhetetlen lépéseit, melyek hosszabb távon csak a társadalom javát szolgálják!

Egyesületünknek nem az a célja, hogy a felsőoktatást ellehetetlenítse, hanem, hogy a jelen gazdasági körülmények között optimálisan és hatékonyan tudjon működni. Jelenleg a Hallgatói Hálózat pont az oktatási rendszer ellehetetlenítésére törekszik miközben eredményeket nem képesek tanulmányaikban felmutatni, és vélt vagy valós sérelmeiket próbálják olyan csoportokra rávetíteni, akik soha nem tettek ellenükre. Jelenleg a felsőoktatás nem termel hasznot. A végzősök egy jelentős része nem rendelkezik nyelvvizsgával ez által nem jut diplomához, így esélye sincs szakmájában elhelyezkednie. Sok diplomát szerzett hallgató, vagy más kevésbé jól fizető területen helyezkedik el, vagy diplomája átvételét követően távozik külföldre. Ez által a magyar társadalom sem társadalmi, se adó formájában nem kapja vissza azt a pénzt, mely a nagy közös kalapból a felsőoktatásba lett fektetve. Ugyanakkor az egészségügy és a honvédelem teljesen leépült. Az eddig ingyenes és kötelezettségektől mentes felsőoktatás sem volt nyitott mindenki számára, annak ellenére, hogy most mindenki alanyi jogon követeli a diplomát, holott az érettségit se kellene mindenkinek kiadni!

 

1. Egyesületünk aláírás gyülytésbe kezd annak érdekében, hogy alkotmányban rögzítsék hogy az egyetemek egyetlen és vitathatatlan képviselete a HÖOK legyen, mellyel szemben kritikát megfogalmazni nem lehet!

2. Kezdeményezzük, hogy a röghöz kötés még a költségtérítéses hallgatókra is kiterjedjen, mivel az ország nem bírja fenntartani a felsőoktatást önerőből. A tankötelezettség korhatárát szállítsák le 14. évre és a középiskolai tanulmányok folytatását kössék 4.5 ös átlaghoz és képzési hozzájárulás fizetéséhez.

3. Kezdeményezzük a fiúk számára a kötelező katonai szolgálat újbóli, a nők számára meg a kötelező egészségügyi szolgálat bevezetését , melyet szabjanak feltételéül az érettségi kiadásának és a felvételinek.

4. kezdeményezzük, hogy a sport és a honvédelmi ismeretek a teljes oktatási rendszer szerves részesei legyenek az általánostól egészen a diplomáig, és akik e két területen nem teljesít megfelelően az kerüljön elbocsájtásra az adott oktatási intézményből.

5. Kezdeményezzük, hogy a fizetéseket az iskolai végzettség határozza meg, a gyerekek tanulmányi előmenetelét a szülők iskolai végzettsége határozza meg és a diploma kiadásának feltétele a házzasság és legalább egy gyerek vállalásához legyen kötve.

 

Az ország jelenlegi gazdasági és társadalmi helyzete ezen drasztikus intézkedéseket megköveteli, így minden felelős Magyar ember támogatását kérjük!

Tisztelettel: Egres Béla
7633 Pécs, Kerényi Károly u. 2/b

http://www.facebook.com/egres.bela

http://jvg.mindenkilapja.hu/html/25779812/render/jovo-generacio-egyesulet