PETÍCIÓ A SZEGÉNYEKET SÚLYOSAN ELHANYAGOLÓ SZOCIÁLPOLITIKA ELLEN


Vendég

#1

2013-03-07 10:02

Már több ilyen tiltakozó akcióban vettem részt, mint magánember, és mint a Munkáspárt 2006 tagja.

Vendég

#2

2013-03-07 10:29

KORMÁNY VÁLTÁS NÉLKÜL SOSEM LESZ VÁLTOZÁS!!!!!!!!!!!

Vendég

#3

2013-03-07 11:33

Éhség...
49. születésnapom, vasárnap. Vittem ki a Búzatérre sült krumplit és
bundáskenyeret Anikónak. Nagyon éhes volt, itt-ott lakik.
Nyolcgyerekes nővérénél lakott, a sógora a télen az állandó fázástól
úgy kiakadt, hogy az egész berendezést eltüzelte. Késsel
összeszabdalta a karját. Most az egész család elköltözött. Utána
bementem Gyuricsékhoz, adott milerit szilvát. Hazamentem, otthon
főztem a szilvából levest, és tejfölös tésztát. Jött Pisti hogy
kellene neki egy kenyér. Megvettük neki, elkisérte a gyereket a
kollégiumba. Háromra elmentem Moczók Tibi gyülekezetébe, . A gyülekezetben kaptam négy darab babkonzervet, az
egyiket elvittem Gyuricsnak, a másikat Fehér Lacinak. Lacinál jég
hideg volt, azt mondta, hogy egész télen csak tízszer fűtöttek be, és
csoda, hogy nem fagytak meg. A fia mondta, hogy vigyem el
gyülekezetbe, mert egyedül nem akar menni. Laci fizetése többszörösen
meg van terhelve, és kamatospénzből élnek. A kocsmában megvett csődbe
ment cégeket, úgyhogy ő most ügyvezető igazgató. Mondta, hogy intézzem
el neki a Dömösi Kék Kereszt iszákosmentő missziót, el szeretne menni.
Hazamentem, zsoltika felhívot, hogy nayon éhesek, mert két napja nem
ettek. Mondtam, hogy nekünk sincs pénzünk, legfeljebb az egyik
babkonzervet el tudom küldeni. Nála van most egy 18 éves lány, akit
elküldtek az anyaotthonból, már nem mehet vissza. A gyerekeit
nevelőszülőknek adták, és a lánynak egyáltalán nincs hova mennie. Nagy
terhet jelent, hogy ott van, de Zsolti nem akarja az utcára tenni.
Másnap megtudtam, hogy ez a lány ellopta a kenyeret Pistitől, és
Pistit emiatt jól megverte Zsolti, egy széklábbal megsértette a kezét,
aztán fel akarta gyújtani a lakást, elvágta az áramvezetéket, úgyhogy
sötétben voltak. Este még felhívott Babi, hogy éheznek az öt
gyerekkel, mondtam, hogy túlélőtúra van, háromkor osztanak kaját a
szegényeknek a Vörös Kereszttel, igaz csak egy szelet kenyér és tea
van. Mondtam, hogy nem tudom, hogy van-e több babkonzerv. Kérdezte,
hogy a Jezsuiták szerintem adnak -e csomagot. Mondtam, hogy keresse
meg őket.Ez így megy minden nap..2 perce üzentek hogy szerezzek valahonnan kaját mert nincs...ma is ezzel telik el a nap...nem tudom még honnan nem tudom...

Vendég

#4

2013-03-07 11:45

A védőnő, Zsuzsa néni kényszeríteni akarta a menyemet, hogy nyolcezerért vegye meg a spirált. Megtiltsa, hogy a menyem több gyereket szüljön? Van, akinek azt mondta, hogy vetesse el a gyereket, ne tartsa meg. Ezt tanácsolta a testvéremnek, Norbertnek is. 2000-ben, amikor a miskolci Szentpéteri kapui kórházban szültem a lányomat, megkérdezte az orvos, hogy kell-e még gyerek nekem. Azt, mondtam, egyelőre nem, de majd később igen. Erre ő belém nyúlt, nagyon fájt, és az óta nem estem teherbe.

Ki volt ez az orvos?

A nevére nem emlékszem, fekete, vékony testalkatú volt. De egy másik nevére emlékszem, az kétszer is azt mondta nekem, hogy macskát fogok szülni, nem gyereket. Amikor '96-ban szültem a másik lányomat, egy külföldi orvosnál, doktor Mise vagy ehhez hasonló neve volt, akkor azt mondta nekem, most felvágunk, akár a disznót. Ugyanis császármetszést kellett alkalmazni. Nem várta meg, amíg az érzéstelenítés hat, gerincérzéstelenítést nem is adott, úgyhogy éreztem, amikor felvágta a hasamat. Aztán mikor meglett a kislányom, mivel nagy haja volt, azt mondta, hogy itt van a kis Bodri kutya. Nyolc hónapra született 1 kiló 40-nel, de én ezt nem tudtam, mert nyolc napon keresztül nem tájékoztattak, hol van a kislányom, elvitték egy másik kórházba, de ezt nem mondták meg nekem. Úgyhogy nem tudtam róla semmit. Aztán mikor hazajöttem, szétszakadt a hasamon a varrat, be volt gyulladva, úgy engedtek haza. Itthon kamillával kezeltük, úgy gyógyultam meg.A testvérem elég sok helyre jár, és látta, hogy nagyon nagy a szegénység, különösen most, januárban, nagyon sok faluban éheztek, kenyér se volt, például Borsodbótán, Sajóvárkonyban, Sajópüspökiben. Még mi sem voltunk soha így, hogy januárban kilenc napig nem ettem, a gyomrom lezsibbadt. A szegényeket így akarják megölni. A testvérem anyósát nem engedik bejelentkezni Hangonyba, pedig négyen laknak egy két nagyszobás, fürdőszobás házban. Az unokámat műteni fogják, és nagyon drága a fuvar Miskolcra. A falugondnoki kocsit a magyaroknak odaadják, de a cigányoknak egyáltalán nem. Pedig az mindenkinek járna, aki rá van szorulva. Az élettársam utoljára 2010-ben dolgozott az önkormányzatnál, pedig vannak, akik állandóan dolgoznak

Vendég

#5

2013-03-07 14:50

Tisztelt cím!

Alulírott Oláh Katalin ( a következő problémával fordulok Önökhöz:

Lányom, Kovács Vivien, (született 1995. november 9.) 22 órát hiányzott igazolatlanul, de az iskola tévesen 50 órát jelentett. A gyerek az igazolásokat időben leadta. Kórházban volt. Az iskola tévedését elismerte, erről igazolást adott, melyet a Gyámügyön leadtam.
. Az igazolás szövege:

Tisztelt Hatóság

Igazolom, hogy Kovács Vivien nevű tanuló (szül: an... Oláh Katalin Ildikó, lakcím: 3529 Miskolc, Szentgyörgy u. 67 9/2) 2012 november 29-én a Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközép- és Szakiskolából kiiratkozott.

2012. 09. 01 és 2012. november 29. között 22 óra igazolatlan mulasztása volt.


Szabó-Kukta Andrea
Volt osztályfőnök

Miskolc, 2013. január 18.

Ezt az igazolást kérésre be tudom mutatni.

Lányom tanulmányait Szent Benedek Gimnázium és Szakképző Iskolában folytatja.

A tévedés miatt két hónapja nem kaptam iskoláztatási támogatást, összesen 32000 Ft-ot. Összes havi jövedelmem 57000 Ft. most. Három gyermekem van.Kifizetem a lakbért,14460,egy villanyszámlát,5700 ft..A fűtést és a vizet nem tudom fizetni.A pénzem ennivalóra szűkösen másfél hétre elég.Utána kölcsönkérek.Szomszédoktól,idegenektől.Van hogy nincs ennivalónk.Az óvodába esznek a gyerekek,örülök hogy ott esznek főtt ételt.Egy gyerekemnek se tudom megvenni a bérletet.A kislányomnak nem tudtam megvenni a bérletet,ezért nem tud most iskolába járni,nagyon messze van az iskola.Ebédet nem kap a legnagyobb,mert elmúlt 16 éves.Ezért most kénytelen voltam az orvossal kiiratni.Ez a legnagyobb probláma az ennivaló... Élettársamnak semmi jövedelme sincs. Nagyon hiányzik az iskoláztatási támogatás.

Kérem, hogy vizsgálják felül iskoláztatási támogatás szüneteltetéséről szóló határozatukat.


Tisztelettel:

Oláh Katalin

Vendég

#6

2013-03-07 15:01

Férjemmel élek,nehezen élünk,mivel a 22800 ból nem tudjuk a lakást fizetni.takarítónő voltam,szerettek elfogadtak,a munkámmal meg voltak elégedve,az áruházigazgatónak elmondtam,hogy egy munkatársam állandóan bánt hónapok óta,mert cigány származású vagyok.Hívő vagyok és végig imádkoztam aműszak alatt,ahogy takarítottam úgy imádkoztam,Szerettem a munkámat,örömmel dolgoztam,a sok ima feltöltött.Egy büfés belém kötött,gúnyolódva szolgált ki,cigányozott,nagyon megbántott többször is,sírtam az öltözőben,kérdezték miért sírok,de nem mondtam meg.Végül nem bírtam ezt a lelki terrort,és felmondtam nagyon megbántam,azóta nincs pénzem ennivalóra,a 22 800 ból a lakást is fizetnem kell.Ruhákat árulok a piacon,1000 1200 ft-ot,a múltkor 2500 -at osztottunk be kettőnknek egy hétre

Vendég

#7

2013-03-07 18:56

Hihetetlen. A harmincas évek jutnak erről eszembe, az akkori szociológusok és falukutatók, Féja Géza, Erdei Ferenc és társaik írtak ilyen problémákról. De könyörgöm, 2013-at írunk! Hogyan lehetséges ez?

Ezt a hozzászólást a szerzője eltávolította (Részletek)

2013-03-07 20:15


Emenaa

#9 Ideje Lepni!!

2013-03-07 20:17

Az ezer merfoldes utazas is egyetlen lepessel kezdodik! Ideje megtenni az elso lepest Es nem csak szavakban Valtoztatni!!!

Vendég

#10

2013-03-07 23:38

Egyetértek.

Vendég

#12

2013-03-08 10:03

Az Emberi jogok tiprása, a zsarnokság ellen közösen lépjünk fel, hogy diktatórikus és emberellenes jogállam ne jöjjön létre Magyarországon.

Vendég

#14

2013-03-08 13:33

Kérem a rokkantak szerzett jogának visszaállítását!!

Vendég

#15

2013-03-08 13:37

Jogállamot akarunk, vissza a régi alkotmányt!

Vendég

#16

2013-03-08 13:41

Régi alkotmányt és emberhez méltó megélhetést akarunk!
zebutabu

#17 Re:

2013-03-08 13:43

#16: -

Régi alkotmányt és emberhez méltó megélhetést akarunk!

Süni

#18 Re:

2013-03-08 13:58

#2: -

Ezt minden kormányváltás előtt el lehetett mondani, mert az elszegényítés nem most kezdődött!


Vendég

#19

2013-03-08 19:24

Igen, nagyon fontos, hogy minél többen írják alá
ezt a petíciót. Nagy igazságtalanság, hogy sokszor önhibájukon kívül kerülnek ilyen helyzet-
be az emberek. Kérem, akinek lehetősége van tegyen
érte, segítsen ezt az áldatlan állapotot megszün-
tetni.
Anna

#21 Zsigó Jenő a romák helyzetéről

2013-03-09 13:06


Vendég

#24 Csillag Ádám filmje

2013-03-11 15:56

Ezt a hozzászólást a petíció szerzője eltávolította (Részletek)

2013-03-11 17:46